Gazdasági katasztrófa felé közeledünk és az eddig megtett lépések egy újabb energiaválsággal fenyegetnek, ami a gazdaság újabb összeomlását fogja eredményezni. Van kiút ebből a taposómalomból?
Észre kell venni, hogy az energia az egyik fő oka a jelenlegi válságnak. Amennyiben nem hajtjuk végre a szükséges változásokat, az újabb recessziók elkerülhetetlenek lesznek, és mindegyik mélyebb lesz az előzőnél. Mindenki arról beszél, hogy az alternatív energiaforrásokat kell fejleszteni, de életbevágó elkezdeni ezt a folyamatot most, amikor még a konvencionális energiákat ezek fejlesztésére és gyártására tudjuk fordítani.
Ahhoz, hogy tudjuk, mit csináljunk, okulnunk kell a múlt hibáiból. Az 1970-es évek közepén az iparosodott világ energiaválsággal nézett szembe. Amerika saját olajkészletei kimerülőben voltak és a kitermelés nem tudott lépést tartani a megnövekedett igényekkel. Észak-Amerika és Európa függővé vált a közép-keleti olajtól és a politikai helyzet embargót eredményezett. Az USA-ban és Nyugat-Európában hosszú kocsisorok kígyóztak a benzinkutaknál. Az ipari termelés lecsökkent, nőtt a munkanélküliség. Az infláció megemelkedett az egekben szárnyaló energiaköltségek és a valuták árfolyamának csökkenése miatt.
Válaszként Jimmy Carter, az akkori amerikai elnök egy új szemléletű energiapolitikát vezetett be. Támogatta az alternatív energiarendszereket (beleértve a szénből készült szintetikus olajokat, nap- és szénenergiát, stb.) és energiatakarékos intézkedéseket vezetett be (üzemanyag hatékonysági fejlesztések és standardok bevezetése, sebességhatár csökkentése a közlekedésben). A kezdeti eredmények kezdtek jelentkezni, amikor a politikai krízis megoldódott és Carter intézkedései nagy részben feledésben merültek, hiszen az olaj újra korlátlan mennyiségben állt rendelkezésre.
Nyugat-Európában más volt a helyzet. Az északi-tengeri olajtermelést fokozták (főleg Norvégia), hogy kihasználják a magas árakat. Dánia kényszerűségből az energia önellátás mellett kötelezte el magát. Az olajhoz és gázhoz csatlakozó adókat megemelték és a plusz bevételt a közösségi közlekedésbe, szélenergiába és egyéb innovatív elektromos áramfejlesztésbe fektették. Támogatták az energiahatékony megoldásokat az építőiparban. A mesterségesen magasan tartott energiaárak, kombinálva népszerű támogatási programokkal nagy átalakulást eredményeztek a dán gazdaságban. Hasonló folyamat zajlott le a többi nyugat-európai országban is, bár a változás nem volt ilyen nagymértékű.
Hogy lemérhessük ennek az energiapolitikának az eredményét, vizsgáljuk meg az energiafelhasználás hatékonyságát az egyes országokban, amelyet az egységnyi GDP-re vonatkozó teljes energiafelhasználással fejeznek ki. Az USA jelenleg 221.7 tonna olajegyenértéket használ fel 1 millió dollár GDP megtermeléséhez. Kanada mutatója még ennél is rosszabb, ugyanez az érték 293 Toe per $1 M DGP. Ehhez képest Svájcban 122.3, Dániában 133.2, Franciaországban 170.5, Németországban 163.9, Angliában 141.2 ez a szám. Pedig úgy gondolnánk, hogy a magasabb energiafelhasználás jobb életminőséget jelez. Azonban tagadhatatlan, hogy a svájci és dán polgárok legalább olyan jól élnek, mint az amerikaiak vagy a kanadaiak. Sokan azt mondák, hogy ez a különbség a kisebb országokban jelentkező alacsonyabb szállítási költségből adódik. De ez az állítás nehezen igazolható mondjuk Ausztráliában, ahol 208 Toe per $1 M GDP az energiahatékonysági mutató, és nem tudunk másik országot, ahol ennyire elszórtan élne a lakosság ilyen nagy területen. Az északi országoknak szintén hátrányuk van a hideg miatt, mégis Norvégia mutatója 172, Kanada 293-ával szemben. Egy másik érdekesség, hogy Zambiában ez az érték 730, márpedig fejlettségét nehezen tudnánk összehasonlítani az előző országokéval. Náluk egyszerűen nagyon alacsocsony a GDP.
Egy másik jellemző érték az autók energiahatékonysága. Amerikában egy átlagos autó 2-szer annyi üzemanyagot fogyaszt, mint Németországban.
Ha a világ energiaválság nélkül szeretné megúszni a valószínűleg bekövetkező gazdasági konjunktúrát, ahhoz elsődlegesen Észak-Amerikának kell átformálnia gondolkozását és gazdaságát. Mesterségesen magasan kell tartaniuk az üzemanyagárakat, hogy az ebből bejövő plusz jövedelmet az ipar átalakítására és alternatív energiaforrások fejlesztésére fordítsák. S ugyanezt kell megvalósítani Magyarországon is. Itt a magas árakat már régen megvalósítottuk, eddig azonban a bevétel eltünt, s nem szerkezetátalakításra fordították. Ha továbbra is ez lesz a tendencia, akkor ezen a területen is egyre jobban elszakadunk a nyugattól.
