Ma van kislányom születésnapja. S ez az én hétvégém, amikor vele lehetnék . Mégsincs itt velem. SMS-ben jött az üzenet, hogy beteg. Anyja telefonja kikapcsolva, nem tudom felköszönteni. Itt ülök a tortával, az ajándák Barbie-val. Nincs aki elfújja a gyertyát, aki azt mondja, 'apa, szeretlek'. Nem marad más számomra, csak az emlékek. És a szomorúság, ez a szorítás a szívemben. Teljes szívemből szeretem, mégis egyre jobban eltávolodunk egymástól. Nem szeretem ezt az érzést. Szükségem van arra, hogy szerethessek és szeressenek. Hallani szeretném a kacagását, látni az öröm könnyeit a szemében. De most olyan távolinak érzem. Lehet úgy élni, hogy nincs mellettem? Érdemes egyáltalán?
