Azt gondolnánk, az EP választások nem túlságosan fontosak. Ezért én sem tartottam létkérdésnek. Nagyot tévedtem. Kiderült, hogy van, akinek a megélhetése függ egy kis darab cetlitől, amit kopogtatócédulának hívnak.
Mert mi is történt? A pártban vannak olyan emberek, akiknek ez az életük, itt élik ki kisstílű hatalmi ambícióikat. Még ha csak egy átlagos kerületi önkormányzati képviselőről is van szó. Úgy érzi, a párt mindenekelőtt, s ennek ő az egyedüli igazi képviselője, minden és mindenki neki van alárendelve.
Bekopog az ajtón egy illető és közli, hogy ő a PÁRT nevében gyűjti a kopogtatócédulákat és adjuk neki oda. Közöljük vele, hogy nem is tudjuk, kaptunk-e, sőt nem is tudtuk, hogy egyáltalán van ilyen. De ő csak kötözködik, hogy igenis, kaptunk ilyen boritékot és neki kell odaadnunk. Ekkor zártuk be az orra előtt az ajtót. Ez valószínűleg nem tetszhetett sem neki, sem a képviselőnek. Mert értesültünk róla, hogy megindult a nyomozás annak kiderítésére, kik vagyunk, hol dolgozunk. Ezek után valószínüleg felkerült a nevünk a megbízhatatlanok listájára. Ezzel még meg is alkudtunk volna, ha nincs folytatása a történetnek. De a képviselő megkereste a munkáltatót, amelynek őszerinte párt iránti elkötelezettsége van. És már nem csak az egyén, hanem az egész munkahely irányultságát kérte számon.
És ez egy olyan párt, amelyik egyébként nap, mint nap számonkéri a demokráciát és elítél minden olyan tevékenységet, ami visszaélésre irányul. De tudjuk már, hogy ők sem mások. Más jelszavakkal, színezetben de ugyanaz az akarnok, populista, állami pénzeket lenyúló banda.
