Nem tudom, ki hogyan kezd el blogot írni, s azt sem, milyen okból. De ha valaki elkezdte, akkor már folytatni kell. Előbb-utóbb mániánkká válik, a közlési vágy szinte elhatalmasodik rajtunk. Mert itt ez az új platform, ahol gondolatainkat szavakba önthetjük. Az meg külön jó, hogy még olyanok is vannak, akiket ez érdekel. Eddig azt sulykolták belénk, hogy az internet elidegenít bennünket. Most azonban úgy tűnik, éppen az ellenkezője igaz. Közösségeket alakít. 

De valóban mindenki véleménye érdekel mindenkit, és hogy lehet megtalálni azokat az embereket, akiknek gondolkozása közel áll az enyémhez? Gondolom, nem mindenki rögtön blogírással kezdte. Én egy ideje az újságokat a neten olvasom. Olyan kényelmes, megcsinálom a reggelit, megnyitom a kedvenc oldalamat. Nem kell elmennem az újságoshoz, egy fillérbe sem kerül. Azután, ha éppen nem dolgozom, akkor át lehet térni más újságokra, honlapokra is. És sorban meg is találom azokat az oldalakat, ahol az engem érdeklő cikkek vannak.

Egy idő után jön a csömör érzése, néha jó távol lenni minden hírtől. No, de mégis olyan világban élünk, ahol információk nélkül úgy érezzük érezzük, hogy létezni sem lehet. S a hírek csak áramlanak, egyre több a rossz. Válság, tőzsdepánik, árfolyamcsökkenés, háború, olajár. Atyaúristen, ez lett a világból? S egyre kedvtelenebbül, elkeseredve olvasom a mondatokat.

Ennek csak tétlen szemlélője legyek? Hogyan hallathatnám a hangomat? Jé, de hiszen a cikkekhez lehet hozzáfűzni kommenteket is! Akkor én is elmondom a véleményemet! De meg lehet szólalni normális hangon is? Nehéz. Mert bennem is forr a düh, de másokban még jobban. 

Megtalálom a Propeller.hu közösségi hírportált, ahol először félve fejtem ki véleményem. Pár embernek rögtön nem tetszik. Bennem van a hiba? Az én gondolkozásom rossz? Hiszen azt mondják, az én véleményem illogikus, sértő. Ha ez igaz, akkor én nem vagyok idevaló? De érkeznek olyan vélemények is, hogy mások érdeklődve olvassák a hozzászólásaimat. Elolvasom a Gulyásdemokrácián a bejegyzést, ami sztrájkra szólít fel a beszélgetéseket széttörőkkel, kiszorítósdit  játszókkal szemben. Lehet, hogy mégsem csak bennem van a hiba? Visszatérek a propellerre és egyre jobban érzem magam. Van, ami nem tetszik, de nem lehet minden mindenkinek jó. Rájövök, hogy sok emberrel egyeznek a közéletről, politikáról, kultúráról, életről vallott nézeteim. Akivel meg nem, azzal is meg lehet találni a közös hangot. És érdekes, hogy sokszor a jobbos egyetért a balossal, az egyik táborhoz sem tartozó a jobbikossal. Mert itt csak a vélemények ütköznek egymással, nem tartjuk élet-halál harcnak a vitát. Legtöbbször nem is vitatkozunk, csak meghallgatjuk a másik véleményét. Mert először meg kell tudnunk érteni a másikat, hogy magunkat megértessük vele.

Egyre több időt töltök beszélgetéssel, de hosszabb véleménykifejtésre nincs mód, ennek nem ez a helye. Pedig érzem, van közölnivalóm. Mások részére is, de elsősorban magamnak. Ha jelenlegi gondolataimat nem vetem 'papírra', azok elvesznek. Az ember mindennap meghal, s mindennap újjászületik. Mondhatjuk, hogy jobb, ha a gondolatok is meghalnak, hiszen holnap már egy másik ember gondolatai lesznek érvényesek. Azonban mindig él bennünk a vágy, hogy a jelenünkből is megmaradjon valami.

S ebben segíthet a blog. Van akinek az a célja, hogy később pénzt csináljon belőle, vagy sok ember olvassa, levezesse feszültségét, szavakba öntse dühét, véleményeket provokáljon vagy elősegítsen egy pozitív irányú változást.

Kezdő vagyok ezen a területen. Azt sem tudom, hogy ez mennyiben tér el egy újságcikk megírásától. Úgy vagyok vele, mint gondolom sokan közülünk. Leülök a laptop elé és szavakba foglalom, ami éppen foglalkoztat. Ha ez másokat is érdekel, annak örülök. Ha nem, akkor sem omlik össze a világ.