Naponta számtalan információval bombáznak bennünket. Válság, kormány, pártok, bűnözés, tiltakozások. Amire a mi reakciónk a megdöbbenés, harag, düh, elkeseredés. De amikor elalvás előtt lehunyjuk szemünket, ezek az érzések, gondolatok eltűnnek. Egy másik világba, másik dimenzióba kerülünk. Nem a fájdalom az uralkodó érzésünk, hanem a szeretet. Szemünk előtt pereg a múlt, a jelen, a jövő. A szerelem, az aggódás, gyermekeink szeretete. Minden ami igazán fontos. Mert a mi világunk ez. Ez az amit látni akarunk és ez az amit valóban látunk. Mert ha igaznak és valóban fontosnak fogadnánk el a világ bajait, a pusztulást, az öldöklést, a megkülönböztetést, a harcot, a küzdelmet, akkor felvetődne bennünk, érdemes-e élnünk ebben a világban. Ha csak ezeket vennénk figyelembe, a válaszunk az lenne, hogy nem. De tudjuk, hogy a válasz nem ez. Mert a világban a boldogság vár bennünket. Mert van-e annál nagyobb öröm, mint mikor kedvesünk kezét a kezünkön érezzük, mikor gyermekünk csillogó szemekkel mondja: apa, szeretlek. Bánatunk, haragunk, szomorúságunk mindig elmúlik. A boldogság mindig velünk van. Csak be kell csukni a szemünket. Csak ki kell nyitni a szemünket.