A két magzat
"Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy 'kis hívő', a másik egy 'kis szkeptikus'. A 'szkeptikus' azt kérdezi:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Hát persze - mondja a kis 'hívő'. - Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
- Hülyeség! - mondja a 'szkeptikus'. - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?
- Pillanatnyilag még nem tudom - mondja a kis 'hívő' -, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni!
- Nonszensz, lehetetlen! - mondja a 'szkeptikus'. - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
- Hát persze hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni - mondja a kis 'hívő'.
- Soha sem fog működni! - véli a kis 'szkeptikus'. - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet - mondja a kis 'hívő' -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és Ő nagyon vigyáz majd ránk!
- Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis 'szkeptikus'. Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem is létezhetnénk! - válaszolja a kis 'hívő'.
- Mire a kis 'szkeptikus':
- Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis 'hívő' elgondolkozik egy pillanatra.
- Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! - Majd halkan hozzáteszi:
- Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után
kezdődik!"
