nanena

Gyurcsányt visszautasították Brüsszelben. Egyelőre nem adnak nekünk pénzt. De miért is tennék? Persze nálunk úgy interpretálják a döntést,hogy az EU nem segít Közép-Kelet-Európán. Azonban más aspektusból is lehet ezt a kérdést nézni. Gyurcsányék mindent megtettek-e annak érdekében, hogy egyáltalán esélye legyen annak, hogy a régi tagállamok segítsenek nekünk? Először azt kell mutatni, hogy mi is segíteni akarunk magunkon! Le kellett volna tenni egy tervezetet, hogy a segélyt miért, milyen formában, hova tegyék és ennek milyen hozadéka lenne. Nem csak annyit, na adjál pénzt! Másrészt a csúcs előtt körbejárhatta volna Luxemburgot, Németországot, Franciaországot, Nagy-Britanniát, és meggyőzhette volna őket az álláspontjáról. Ha egyenként támogatásukról biztosítják, akkor a csúcson sem utasíthatták volna el. És miért nem kereste meg Gyurcsány a kelet-európai vezetőket, hogy egységesen lépjenek fel? De lehet, hogy Gyurcsánnyal már senki sem akar tárgyalni. Egyszerűen már pária lett itthon is és külföldön is. Látszólag az volt a célja, hogy Magyarországnak, ill. a térségnek hozzon plusz forrásokat, valójában csak a saját hatalmának megőrzése érdekében lenne szüksége pénzre. Könnyen teszi, nem a sajátjábó kell adnia, sőt még többet tömhetne a saját és a szocialista nagyvállakozók zsebébe. Nem véletlen, hogy a külügyminiszterünk is egy ilyen vállakozó lesz. Minden pénzforrást ellenőrizni kell, hogy azt a saját zsebükbe tudják irányítani. 

 A Jobbik tagjai és szimpatizánsai nem értik, miért nem számítjuk sokan ezt a pártot a kormányképes erők közé. Egyének számára van választási lehetőség. Nekik is lehet, nekem is. Lehet ugyanaz és más is. De vannak a realitások. S tudjuk, hogy jelenleg az emberek többsége két párt közül fog választani. Megérthető a Jobbik felé irányuló szimpátia. Ez sok emberben megvan. S lehet, hogy be is jut majd a parlamentbe. De döntési pozícióba valószínüleg nem fog kerülni. A Fidesz fog kormányozni. Ez lehet, hogy nem tetszik nekünk, leadhatjuk voksunkat másra, de még 1-2 millióan fognak szavazni, s a mi szavazatunk megy a kukába. Nekem vannak ellenérzéseim ezzel a harmadik erővel szemben, ezért lehet, hogy a távolmaradásommal tüntetek. Szerintem, ha tömegesen tennénk ugyanezt, az robbantaná fel ezt az egész kialakult politikai vircsaftot. Mint láthattuk ezt például Koszovóban a szerbiai választáskor. Sokan azt mondták akkor, hogy eredménytelen eszköz lesz. Láthatjuk, hova jutottak.

 Gráf József azt mondja, az élelmiszer-kiskereskedelemben legkésőbb június 30-ától az értékesített áruk 80 százaléka magyar eredetű lesz. A híradások szerint ez hangzott el az általa tartott sajtótájékoztatón. Mert ez egy nagy baromság.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint csak a polcokon levő áruk arányát szabályozzák, s egy egyszerű kihelyezési útmutatóról van szó.

Vagyis itt van egy kis ellentmondás. Az értékesített áruk megoszlását hogyan képzelnék szabályozni? Lehetetlenség. És egy napra vonatkozna a szabályozás vagy minden vásárlásra? Ha veszek egy liter olasz tejet, akkor kell vennem mellé négy magyart is? S ha leemelek a polcról egy üveg belga sört, akkor visszatetetik velem azzal a címszóval, hogy a bolt aznapra már túllépte az engedélyezett keretet?

Nem is szólva arról, hogy az Európai Unió egyik alapelve a szabad kereskedelem joga. Vagyis nem lehet kvótákat bevezetni. És mi számít magyar terméknek? Amit majd Gráf József annak tart?

Megint egy miniszter, aki idiótaságokat beszél. Gondolom azt hiszi, ezzel az álprotekcionizmussal valahol jópontokat szerez magának vagy az mszp-nek. Valójában meg csak megmosolyogják. Pedig illene komolyan vennünk őt, hiszen ő az egyik miniszterünk. Lehet, hogy ő sem akar kilógni a hozzánemértő kormánytagok sorából. Talán vissza kellene ültetni az iskolapadba, Ahol megtanulná, hogy a protekcionizmus a szabadkereskedelem ellentéte. S ahol megtanítanák neki, hogy inkább egy olyan gazdasági környezetet kellene kialakítaniuk, amelyben a magyar élelmiszeripar piac- és versenyképes árut tud előállítani.. 

 Szánalmasak vagyunk. Csak hagyjuk, hogy a világ elmenjen mellettünk, semmi befolyással nem vagyunk annak működésére. Magunkban mindenkinek van egy képe arról, mit kellene csinálni, milyen lenne az a világ, az az ország, ahol élni szeretne. De mint egyénnek, szinte semmi esélyünk nincs, hogy bármit is pozitív irányba mozdítsunk. Persze lehet, hogy a pozitív irány csak számunkra az. Más éppen az ellenkezőjét szeretné. S talán ezért nem is változik semmi érdemlegesen. Mert nem találjuk meg azt a módot, azt az utat, amellyel a helyes irányba történő összefogást valósíthatnánk meg. Sokan le szeretnénk vetni azt a rabigát, amelyet most Gyurcsánnyal és az mszp-vel azonosítunk. De ezt mi vettük a nyakunkba, s ők onnan már nem is nagyon akarnak lekászálódni. Mit kellene tennünk, hogy ezt mégis megtegyék? S kit választanánk meg helyettük? Perspektivikusan csak azt látjuk, hogy ugyanilyen csoport kerülne a helyükbe. De akkor miért akarunk mégis változást?! Melyikünk akar a csöbörből a vödörbe kerülni?! Egyikünknek sem ez a vágyálma, mégis odakerülünk. Hacsak mi nem találunk ki valamit ennek elkerülésére. Mert nem bízhatjuk ezt az ún. vezető értelmiségre. Amely ha úgy látja, hogy valami nem a szája íze szerint történik, akkor kényeskedően kivonul az eseményekből, s kívülről bírálgat. Nekünk azonban olyan kell, aki harcol értünk, nem adja fel, s akiben bízunk. Az mszp-ben most mintha Újhelyit és Mesterházyt próbálnák majd előretolni, hogy megint elhitessék velünk, hogy ők az újító, karizmatikus politikusok, akik megoldhatják az ország problémáit. Azonban számunkra eddig csak akkor keltettek feltűnést, amikor egy-egy szavukkal bírálták Gyurcsányt vagy a kormányt. De mindig kilógott a lóláb, hogy ezt csak a pártban való helyezkedésük érdekében tették.
Vagyis nekünk, középrétegnek szinte semmi esélyünk, hogy változtassunk. Mert kevesen vagyunk. Alulról nyomnak minket a szélsőségesek és az alacsony gondolkodásmódúak, felülről a politikusok, a gazdasági hatalmasságok, a vezető értelmiség. Középen lenni nem kellemes. Nem rendelkezünk a naivitáshoz szükséges tudatlansággal, de azokkal az eszközökkel, tudással sem, ami felülre vinne.

Két választásunk van. Gyurcsány vagy Orbán. Ilyen szegényes a kínálat?! Egyikben sem bízunk, egyiket sem tartjuk arra méltónak, hogy vezessen bennünket. Mégis választanunk kell, egyik vagy másik. Az aktuális vezérrel mindig elégedetlenek vagyunk, és az előzőt sírjuk vissza. Úgy vagyunk ezzel is, mint régen a szilveszteri kabaréval. Az előző évi mindig jobb volt. Orbán alatt azt kívántuk, bárcsak Hornt választottuk volna, Gyurcsány alatt Orbán Viktort kívánjuk vissza a hatalomba. S nem azért, mert annyira elégedettek lennénk velük, bármit is várnánk tőlük. De úgy érezzük, ennél már csak jobb lehet. 

Nem tudom, ki hogyan kezd el blogot írni, s azt sem, milyen okból. De ha valaki elkezdte, akkor már folytatni kell. Előbb-utóbb mániánkká válik, a közlési vágy szinte elhatalmasodik rajtunk. Mert itt ez az új platform, ahol gondolatainkat szavakba önthetjük. Az meg külön jó, hogy még olyanok is vannak, akiket ez érdekel. Eddig azt sulykolták belénk, hogy az internet elidegenít bennünket. Most azonban úgy tűnik, éppen az ellenkezője igaz. Közösségeket alakít. 

De valóban mindenki véleménye érdekel mindenkit, és hogy lehet megtalálni azokat az embereket, akiknek gondolkozása közel áll az enyémhez? Gondolom, nem mindenki rögtön blogírással kezdte. Én egy ideje az újságokat a neten olvasom. Olyan kényelmes, megcsinálom a reggelit, megnyitom a kedvenc oldalamat. Nem kell elmennem az újságoshoz, egy fillérbe sem kerül. Azután, ha éppen nem dolgozom, akkor át lehet térni más újságokra, honlapokra is. És sorban meg is találom azokat az oldalakat, ahol az engem érdeklő cikkek vannak.

Egy idő után jön a csömör érzése, néha jó távol lenni minden hírtől. No, de mégis olyan világban élünk, ahol információk nélkül úgy érezzük érezzük, hogy létezni sem lehet. S a hírek csak áramlanak, egyre több a rossz. Válság, tőzsdepánik, árfolyamcsökkenés, háború, olajár. Atyaúristen, ez lett a világból? S egyre kedvtelenebbül, elkeseredve olvasom a mondatokat.

Ennek csak tétlen szemlélője legyek? Hogyan hallathatnám a hangomat? Jé, de hiszen a cikkekhez lehet hozzáfűzni kommenteket is! Akkor én is elmondom a véleményemet! De meg lehet szólalni normális hangon is? Nehéz. Mert bennem is forr a düh, de másokban még jobban. 

Megtalálom a Propeller.hu közösségi hírportált, ahol először félve fejtem ki véleményem. Pár embernek rögtön nem tetszik. Bennem van a hiba? Az én gondolkozásom rossz? Hiszen azt mondják, az én véleményem illogikus, sértő. Ha ez igaz, akkor én nem vagyok idevaló? De érkeznek olyan vélemények is, hogy mások érdeklődve olvassák a hozzászólásaimat. Elolvasom a Gulyásdemokrácián a bejegyzést, ami sztrájkra szólít fel a beszélgetéseket széttörőkkel, kiszorítósdit  játszókkal szemben. Lehet, hogy mégsem csak bennem van a hiba? Visszatérek a propellerre és egyre jobban érzem magam. Van, ami nem tetszik, de nem lehet minden mindenkinek jó. Rájövök, hogy sok emberrel egyeznek a közéletről, politikáról, kultúráról, életről vallott nézeteim. Akivel meg nem, azzal is meg lehet találni a közös hangot. És érdekes, hogy sokszor a jobbos egyetért a balossal, az egyik táborhoz sem tartozó a jobbikossal. Mert itt csak a vélemények ütköznek egymással, nem tartjuk élet-halál harcnak a vitát. Legtöbbször nem is vitatkozunk, csak meghallgatjuk a másik véleményét. Mert először meg kell tudnunk érteni a másikat, hogy magunkat megértessük vele.

Egyre több időt töltök beszélgetéssel, de hosszabb véleménykifejtésre nincs mód, ennek nem ez a helye. Pedig érzem, van közölnivalóm. Mások részére is, de elsősorban magamnak. Ha jelenlegi gondolataimat nem vetem 'papírra', azok elvesznek. Az ember mindennap meghal, s mindennap újjászületik. Mondhatjuk, hogy jobb, ha a gondolatok is meghalnak, hiszen holnap már egy másik ember gondolatai lesznek érvényesek. Azonban mindig él bennünk a vágy, hogy a jelenünkből is megmaradjon valami.

S ebben segíthet a blog. Van akinek az a célja, hogy később pénzt csináljon belőle, vagy sok ember olvassa, levezesse feszültségét, szavakba öntse dühét, véleményeket provokáljon vagy elősegítsen egy pozitív irányú változást.

Kezdő vagyok ezen a területen. Azt sem tudom, hogy ez mennyiben tér el egy újságcikk megírásától. Úgy vagyok vele, mint gondolom sokan közülünk. Leülök a laptop elé és szavakba foglalom, ami éppen foglalkoztat. Ha ez másokat is érdekel, annak örülök. Ha nem, akkor sem omlik össze a világ.

Mostanában elég sokat nézem a HírTV-t. Na nem azért, mintha ez a csatorna lenne a legjobb, de nincs tévém és így a neten nézem az elérhető programokat. Jelen pillanatban a nézhetők közül csak az ATV-t és a HírTV-t tudom elérni, s mivel előbbi egyre rosszabb, marad az utóbbi.

Szóval rákattintok a Winamp-on a tévére, s látom négyen ülnek az asztalnál és szokás szerint beszélgetnek. A nevüket nem tudom, de mindenről van véleményük, mindent tudnak, s megfellebezhetetlen erkölcsi útmutatásokat adnak általában nekünk nézőknek. Ja igen, ez a Civil Kaszinó. Pesthy Lászlót ismertem fel egyedül, a többbiek neve is megjelent, de gyorsan felejthetőek.

A hét aktuális eseményeiről osztották az észt, amikor a műsorvezető szóba hozza a Valentin napot. Persze mind elítéli, a magyar tradícióktól teljesen eltér, csak a kereskedők csinálnak belőle ünnepet, vagyis a szokásos szlogenek hangzottak el. S ekkor szóba került a Házasság Hete eseménysorozat, amely a Deák téri templomban került lezárásra a múlt hét végén. Az asztalra került kérdés az volt, hogy a Valentin napot vagy a Házasság Hetét ünnepelték meg. És ekkor kiderült, hogy náluk is csak szavakban nyilvánul meg a tradíciótisztelet, a házasság mint intézmény megbecsülése. Mert kénytelenek voltak elárulni, hogy négyük közül hárman kapcsolatban élnek, nem házasságban. Viszont virágot mindegyik vitt február 14-én a kedvesének. Ők ezt a tényt viccel ütötték el, valójában elég szomorú volt az eset. Ne nem azért, mintha mindenkinek templomba kellene járnia és csak házasságban élnie. De nem szabad vizet prédikálni és bort inni. Főleg azoknak, akik még ki is akarnak bennünket erről oktatni.

Én nem vagyok vallásos, a házasság értékeiről sem szoktam senkivel beszélgetni. De múlt szombaton elmentem a templomba, hogy a lelkipásztor megáldja házasságunkat. Egyszerűen fontosnak éreztem. Sajnos csak hét házaspár volt jelen.

Szétnéztem a templomban, de azokat az embereket, akik megpróbálják nekünk újságcikkeken, tévéműsorokon keresztül hangsúlyozni ezen intézmény fontosságát, na ezek közül senkit nem láttam.

Mindig nagyon szerettem olvasni. Gyerekkoromban amolyan mindenevő voltam. Amikor az egyik könyvtárból kiolvastam az összes könyvet, gyorsan beiratkoztam egy másikba. Persze az évek során a házi könyvtár is gyarapodott. A költözések során ez elég nagy problémát okozott. Külön teherautó kellett a sok könyvnek. Legutóbb egy nagyon kis lakásba költöztem, s jött a dilemma, melyik regényt vigyem magammal, s melyikről mondjak le. Szerencsémre éppen ebben az időpontban lettek igazán népszerűek az e-könyvek, amelyek egyszerűen megoldották a problémát. Egy könyvet sem hoztam magammal, az SD kártyám azonban csak telik a sok jobbnál jobb regénnyel. Az elmúlt két évben kialakítottam egy rendszert magamnak, amellyel biztosítom, hogy a legújabb könyveket mindig megtaláljam. Sokat gondolkoztam, hogy vegyek egy e-book olvasót, meg is néztem az Amazon Kindle-t, a Sony Reader-t, a Koobe-t, de egyrészt elriasztott az ár, másrészt fontos volt nekem, hogy a képernyő meg legyen világítva. Ezért a legjobb megoldásnak az Asus A696 PDA használatát találtam. A PDA-ra azért esett a választásom, mert bármilyen testhelyzetben kényelmesen lehet olvasni, s még éjszaka is úgy, hogy a páromat sem zavarom a lámpával. Meg persze az olvasáson túl lehet játszani, filmet nézni, zenét, rádiót, hangoskönyvet hallgatni, navigálni, böngészni, képregényeket nézni és persze jól ki lehet használni a szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt. Tehát ez lett az én kis szórakoztató központom. Egy lakatlan szigetre ez lenne az a tárgy, amit biztosan magammal vinnék. Egy napelemes akkumulátorral együtt. 

Na de vissza a könyvekhez. Sokan a Mobipocket Reader programot használják, de nekem a Microsoft Reader jött be igazán, amellyel .lit formátumú elektronikus könyveket olvashatunk a PDA-n. A program ingyenesen letölthető a http://www.microsoft.com/Reader/ oldalról. 

Tehát megvan a hardware és az olvasó program. Most már csak e-könyvekre van szükségünk.

Bevallom, elkerülöm a fizetős oldalakat, pedig ezekből is sok tucat van. De az én kedvencem a http://nowhereman.alfaspace.net/, ahonnan közvetlenül lehet tölteni, vagy a fórumon is nagyon sok könyvet tesznek elérhetővé a rapidshare.com szerveréről. Ezután jön egy kis munka, mert a könyvek egy része nem .lit formátumban van, hanem doc, rtf, html vagy txt-ben. A pdf-et általában kerülöm, túlságosan bonyolult a konvertálása. Tehát van egy szövegfájlunk, amely tartalmazza a könyvet. Általában a borító nélkül. Ezt az http://www.amazon.com/ vagy a http://www.goodreads.com/-ról veszem le. De honnan vegyem a konvertáló programot? Én az Overdrive Readerworks-öt használom, melynek ingyenes változata a http://www.overdrive.com/readerworks/support/click2download.asp-ről tölthető, a teljes változat, a Readerworks Publisher pedig a http://rapidshare.com/files/23219880/ReaderWorks_Publisher_Pro_2.0.rar helyen található. Utóbbi használata esetén többféle formátumot lehet lit formátummá konvertálni, illetve például borítót is lehet csatolni. E program használatával és megfelelő beállításokkal elkészíthetjük saját elektronikus könyvünket. És már nincs is más hátra, csak kiválasztani a megfelelőt. Ez mindig a legnehezebb. Én tanácsért a http://www.goodreads.com/ közösségi oldalhoz fordulok, amelyen az olvasók osztályozásukkal és hozzászólásaikkal segítenek a választásban. 

 

S hogy én mely könyveket olvastam az utóbbi időben?

 

Alapvetően materialista szemléletű vagyok. Az utóbbi években azonban egyre többet gondolkozok életről, halálról, szerelemről, boldogságról, szeretetről. Amíg fiatal az ember, addig elfogadja, hogy ezek a fogalmak léteznek. Tudja, hogy megéli őket. Az értelmükről azonban csak akkor kezd el gondolkozni, mikor úgy érzi, az ideje már korlátozott ezen érzelmek teljes intenzitású megélésére. Sosem voltam templombajáró ember. Vagyis ez nem teljes mértékben igaz, mert városnéző kirándulásaim alkalmával mindig megcsodáltam ezen építészeti remekműveket.

Közel  lakom a Szent István Bazilikához. Mikor megpillantom a Zrínyi utcában sétálva, mindig arra gondolok, milyen szerencsés vagyok, hogy nap mint nap ebben a látványban lehet részem. Többször meglátogattam egy-egy koncert alkalmával és minden egyes esetben megdöbbentett a monumentalitás, a gazdagság, a csodálatos akusztika. Az utóbbi egy-két évben elmentünk a karácsonyi vagy az újévi misére is. A misék szakrális jellege érdekes volt, azonban nekem a hangnemük mindig egy kicsit idegen volt. S ezért őszintén, mindig vártam már a végét, amikor hazamehetek. A Bibliából általában azokat a szövegrészeket idézték, ami alapján azt akarják elhitetni velem, hogy én egy bűnös vagyok, meg kell alázkodnom a dicső isteni akarat (vagy az egyház?) előtt. Mindig azt sorolták, hogy többet kellene járnunk misére, több adományt kellene adnunk, a gyermekeket templomban kell megkeresztelnünk, csak az az igazi házasság, amely templomban köttetett. E hangulat miatt az utóbbi időben lassan már csak az orgona hangja miatt látogatom a bazilikát.

Szóval nem voltak túl jók a tapasztalataim eddig az egyház által közvetített igével kapcsolatban. Ez a tegnapi nappal megváltozott. Párom és én meglátogattuk a Deák téri Evangélikus templomot, a Házasság Hete programsorozat keretében. Ahogy becsuktuk magunk mögött a nagy kaput, fölcsendült az orgona csodálatos hangja, s szívünkben a sötétség fénnyé változott. Leültünk a padra és éreztük, hogy nem egy komor, büntető isteni hatalom előtt vagyunk. A lelkipásztor meleg szavakkal fogadott bennünket, megerősíthettük előtte házaspári eskünket és áldásban részesültünk. S eközben olyan gondolatok hangzottak el, amelyek egy része még mindig itt cseng a fülemben. 

Miért is kötjük össze kapcsolatainkat házassággal? Sokan azt felelik erre, mert még nem találtak ki ennél jobbat. De az általános válasz, hogy boldog legyek. Pedig nem ez az ok. Hiszen lehetünk-e úgy boldogok, hogy körülöttünk mindenki boldogtalan? Házasságot azért kötünk, hogy boldoggá tegyük társunkat. S az ő boldogsága révén mi is boldogok leszünk.

Jó volt ezt hallani, mert olyan helyről kaptam megerősítést, ahonnan nem vártam.

 "Tedd erőssé a kezüket, amellyel egymás kezét fogják,
tedd gyöngéddé a szívüket, amelyben egymást hordozzák,
tedd egyenessé a gondolataikat és tetteiket, amelyekkel egymást gyarapítják."

 Milyen világban, milyen társadalomban szeretnénk élni? Van egyáltalán választási lehetőségünk? Van bármilyen hatásunk szűkebb és tágabb környezetünk alakítására? Sok-sok kérdés, ami foglalkoztat bennünket. Mindenkinek van egy elképzelése, hogyan szeretne élni. Van aki tesz ennek eléréséért, van aki csak hagyja magát sodortatni. Mondhatnánk, hogy csak az első verzió a választás. Ha a maga helyén mindenki tesz a világ boldogabbá tételéért, ha mindenki nem csak a saját érdekeit nézi, hanem más érdekeinek elősegítésével önmagát is nyerő pozícióba hozza, akkor a világ szebb lesz. Ez azonban utópia, egy olyan emberiség létezését feltételezi, amely jelenleg csak illúzió. Mert van-e bármilyen eszközünk más emberek jobbá tételére? Nincs. Jobbá csak magunkat tehetjük. Erre vannak meg az eszközeink. Környezetünk azonban állandó hatással van ránk, s ezek a hatások befolyásolnak pozitív vagy negatív irányban. Mit tehetünk, hogy csak a pozitív hatások érjenek bennünket? Vonuljunk el egy magányos szigetre? Vagy ne vegyünk tudomást háborúról, erőszakról, butaságról, az együttműködés hiányáról, egymás kihasználásáról, energiánk elszívásáról? De hiszen minden nap ebben a világban kell élnünk, amelynek sötét oldala egyre jobban uralkodik! Hol találhatjuk meg a világos oldalt? Mindannyian boldogok szeretnénk lenni, miközben belefulladunk a boldogtalanságba. És ebből elegünk van, lázadni akarunk, dühösek vagyunk, el akarjuk távolítani azokat, akiket a sötét erőkkel azonosítunk. Mert szeretnénk egy olyan világban élni, amelyet az értelem, a humánum és a rend igazgat. Nem olyanban, amelyben a hozzánemértés, az álhumánum, az anarchia az uralkodó. 

Anarchia ez az egész! Az ember egyre jobban elkeseredik, dühös lesz és már a hírek olvasásától is elmegy a kedve. Ki van itt többségben? A racionális, normális emberek vagy a csőcselék, bűnözök, politikusok, pártudvarok? Ha én az előbbinek érzem magam, akkor talán kisebbségben vagyok? Csatlakozzunk a csőcselékhez? Ha egy tüntetésen lemegyek az utcára, elszörnyedek, honnan szalajtották ezt a sok elmekórtani esetet? Legtöbbjük mintha éppen a kocsmából jött volna ki vagy a pszichiátriáról. De őket is mozgatja valaki. Mint a rendőröket, ügyészséget, bíróságot is. Mintha mindenki összefogott volna, hogy minél rosszabbul érezzem magam a bőrömben. És akkor még csatlakoznak hozzájuk a bankok, az Elmű, a Főgáz, a T-Online, a koszos, rendetlen terek, utcák, a kutyakakit telepítő ebek, a zebrán gázoló sofőrök, az öngyilkos robbantók, az önkényes hatalom. Könyörgöm, rendet szeretnék, értelmet ebben a világban!

Beszél itt mindenki jobb meg baloldalról, elitcseréről és hasonlókról. Szerintem nálunk egyik ilyen fogalom sem létezik. S ezért mindegy, hogy jobb (fidesz, kereszténydemokrata) vagy bal (szoci, szdsz) van kormányon. Persze mindegyiknek vannak ideáik, még gondolataik is, de azokat nem lehet a hagyományos sémák közé sorolni. Ezért nehéz őket összehasonlítani a régi demokráciák pártjaival. Ott igazán nem is válnak el élesen a pártok, s ezért könnyebben fel is cserélhetőek. Például Ausztriában sem jelent különösebb változást egy szocdem-néppárt csere. S ezért tudnak koalícióban is kormányozni. Nálunk zsigeri alapon szerveződnek a pártok. Ha utálom a Hornt, Medgyessyt, Gyurcsányt, akkor fideszes vagyok. Ha Orbánt gondolom egy demagóg népbutítónak, akkor baloldali vagyok. Ha meg mindekettőt és még a cigányokat is, akkor Jobbikos. S ezért nem várhatunk semmit a választásoktól, elitcserétől. Az elitcsere feltételezi, hogy van kettő elkülöníthető elit csoport. Nálunk komolyan senki sem gondolja sem a fideszről, sem az mszp-ről, hogy ők elit lennének. Ugyanis ez a szó egy minőséget is feltételez erkölcsi tartással. Az elitnek kell erkölcsi példát adnia és mutatnia. Ha lenne két ilyen csoportunk, mindegy lenne melyik van hatalmon. A tragédiánk, hogy egy ilyen csoport sincs. És ezért mindegy, hogy a fidesz vagy az mszp tölti be a miniszterelnöki, miniszteri posztokat. Azt nem tudom mondani, hogy kormányoz, mert ez is már egy cselekedet pozitív jelzője. Vagyis abszolút mindegy, mszp vagy fidesz. A mi parlamentális demokráciánk egy tragédia.

Naponta számtalan információval bombáznak bennünket. Válság, kormány, pártok, bűnözés, tiltakozások. Amire a mi reakciónk a megdöbbenés, harag, düh, elkeseredés. De amikor elalvás előtt lehunyjuk szemünket, ezek az érzések, gondolatok eltűnnek. Egy másik világba, másik dimenzióba kerülünk. Nem a fájdalom az uralkodó érzésünk, hanem a szeretet. Szemünk előtt pereg a múlt, a jelen, a jövő. A szerelem, az aggódás, gyermekeink szeretete. Minden ami igazán fontos. Mert a mi világunk ez. Ez az amit látni akarunk és ez az amit valóban látunk. Mert ha igaznak és valóban fontosnak fogadnánk el a világ bajait, a pusztulást, az öldöklést, a megkülönböztetést, a harcot, a küzdelmet, akkor felvetődne bennünk, érdemes-e élnünk ebben a világban. Ha csak ezeket vennénk figyelembe, a válaszunk az lenne, hogy nem. De tudjuk, hogy a válasz nem ez. Mert a világban a boldogság vár bennünket. Mert van-e annál nagyobb öröm, mint mikor kedvesünk kezét a kezünkön érezzük, mikor gyermekünk csillogó szemekkel mondja: apa, szeretlek. Bánatunk, haragunk, szomorúságunk mindig elmúlik. A boldogság mindig velünk van. Csak be kell csukni a szemünket. Csak ki kell nyitni a szemünket. 

 A két magzat

"Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy 'kis hívő', a másik egy 'kis szkeptikus'. A 'szkeptikus' azt kérdezi:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Hát persze - mondja a kis 'hívő'. - Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
- Hülyeség! - mondja a 'szkeptikus'. - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?
- Pillanatnyilag még nem tudom - mondja a kis 'hívő' -, de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni!
- Nonszensz, lehetetlen! - mondja a 'szkeptikus'. - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
- Hát persze hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni - mondja a kis 'hívő'.
- Soha sem fog működni! - véli a kis 'szkeptikus'. - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet - mondja a kis 'hívő' -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és Ő nagyon vigyáz majd ránk!
- Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis 'szkeptikus'. Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem is létezhetnénk! - válaszolja a kis 'hívő'.
- Mire a kis 'szkeptikus':
- Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis 'hívő' elgondolkozik egy pillanatra.
- Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! - Majd halkan hozzáteszi:
- Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után
kezdődik!"

Ma olvastam a hvg.hu-n a Gyurcsány Ferenccel készített interjút. Nekem ez a mondat tetszik legjobban a cikkhez mellékelt életrajzból:
'Tudatosan szakított a baloldal – kádárista hagyományokra épülő – lavírozó, egyensúlyozgató politikájával.'
Mintha az a nagy reformer, haladó, országépítő, előrevivő politikus lenne! Meg hogy ő mindig ugyanazt képviselte. Tudjuk, hogy mindennap mást mond. Amiben okos, hogy mindent meg tud magyarázni. Meg annak az ellenkezőjét is. Hát nincs senki abban a pártban, aki egy valódi vezető lenne tehetséggel, ötletekkel, öntudattal, önérzettel, felelősségtudattal, hozzáértéssel, valódi döntési képességgel? Ha egy ekkora pártban nincs ilyen, aki válthatná Gyurcsányt, akkor minek az a párt? Akkor az csak hiénák, talpnyalók gyülekezete. De ha van ilyen, akkor kérjük mutassa már meg magát! 

 A régi helyen, ahol laktam, régen a város központjában volt a segély kifizetőhely. Fizetésnapkor az egész belvárost ellepték a cigányok, és a romatelepig lerabolták a kocsmákat, összeszarták, összeszemetelték a várost, kirabolták a magyarokat. Ezért egy új kifizetőhelyet kellett nyitni a telep közelében. Ekkor azért lázadtak, hogy őket nem látják szívesen a városban. A város vitetett nekik tüzifát, de nem voltak hajlandók lerakodni, külön magyarokat kellett küldeni, hogy bevigyék a fát a házakhoz. A szemetet nem viszik el a 10 m-re levő konténerekhez, szétszórják a házak körül. Szemétszállításkor külön munkásokat kell küldeni, hogy összeszedjék a szemetet. Persze nekik nem kell szemétdíjat fizetni. Lehet mondani, hogy azért ilyenek mert mélyszegénységben élnek. Ha családonként a havi 150-300 eFt-ot annak lehet nevezni.