nanena

Az ego az igazságnak a vélemény által módosított változatában él

nanena

kép címe

Linkblog

Iratkozz fel nanena feedjére

Microblogom

Látogatók

Friss topikok

  • zhal: Nem vagy egyedül... :) Nem erőszakosságból, csak ugye mindenkinek bejön valami, nekem ez: michae... (2010.01.18. 12:05) Nyomot hagyni
  • micupeace (törölt): szia:)most találtam rá a blogodra, beleolvasgattam, és sokszor szinte mintha a saját gondolataimat... (2009.07.19. 18:16) Kedves Papírkönyv (technológiai szakítólevél)
  • Évikati: Igazat adok neked, de én egy kicsit derűlátóbb vagyok. Azt gondolom, hogy már nem kell sokáig várn... (2009.05.31. 20:24) Elégedetlenség
  • huhaha: Mimickét imádjuk!!! (2009.05.13. 08:25) Mi az ember?
  • huhaha: Azt hiszem, sokan vagyunk így, hogy napról napra egyre több mindent veszítünk el... (2009.05.13. 08:23) Lebegés

nanena a Propelleren

Nincs megjeleníthető elem

Koobe Junior vs. Cool-er

2009.08.15. 16:14 :: nanena

Bajban vagyok vele, hogy nevezzem ezeket a készülékeket. Hivatalosan elfogadott magyar nevük még talán nincs is. Ekönyvolvasó, eolvasó, ereader. Mindenki kiválaszthatja számára a legszimpatikusabbat. Eddig Magyarországon csak a Koobe V3-hoz lehetett hozzájutni, de a hozzánk érkező hírekből érezhettük, hogy nálunk is érvényesülni fog a tendencia, 2009. az ereader éve lesz. Ezt erősíti, hogy karácsonyig kb.10-féle új készülék megjelenését hirdették meg. Az első fecskék között találhatjuk a Cool-er-t és a Hanlin V5-ast, ami nálunk Koobe Junior néven jelent meg. 



Évek óta PDA-n olvasok lit és prc formátumban, de a kis méret és az állandó megvilágítás miatt már régóta vágytam egy eolvasóra. Az interneten megjelenő hírek és specifikációk alapján egy Cool-er-t néztem ki magamnak. Ahogy lehetett, az első alkalommal meg is rendeltem, és hamar megkaptam Angliából a DHL segítségével. A megrendelés és kiszállítás között 1 hét sem telt el. Egy lilás színű változatot választottam ki. Először nagyon örültem neki, de azután gyorsan megtaláltam a hátrányokat. De előbb a pozítívumokról.
 


Pozitívum
  • Szép, divatos kinézet.
  • Jól olvasható képernyő.
  • Megfelelő nagyságú margó.
  • kb. 2 másodperces képfrissítés, gyors lapozás.
  • Az epub formátum jó kezelése.
  • Egyszerű menürendszer.
  • Jó standard betűtípusok.
  • Betűnagyság széles határok között változtatható, sok lépésben.
  • A töltöttségjelző jól működik, az aktuális és teljes oldalszám kijelzése jó, de könnyen el is tüntethető az oldalról a jobb olvashatóság érdekében.
 
Negatívum
  • Epub és pdf olvasásra Adobe Digital Edition-t használ, ami nem kezeli a magyar karaktereket. Mint ahogy a prc sem.
  • Rtf, txt és html kezeli a magyar karaktereket, azonban a szövegek beállításai elvesznek (sorköz, kiemelés, behúzás, stb.).
  • Nincs borító, tok, ami csökkenti a szállíthatóságot, semmi nem védi az ütődéstől a készüléket, a képernyőt.
  • A menüben csak nyilakkal lehet közlekedni, ami bonyolulttá teszi a kiválasztást.
  • Csak egy helyen találhatóak a navigáló gombok. Lenyomásukhoz erő kell, s erős kattanó hangot ad, ami főleg éjjel nagyon zavaró.
  • Bekapcsolásnál nem az utolsó olvasott oldal jelenik meg, újra kell kezdeni a könyv kikeresését a menüből.
  • A sok zoom-ból a legkisebb nagyon kicsi, a következő megfelelő, a többi nagyon nagy. Így hiába a soklépcsős zoom, ha a lépcsők között nagyon nagy a különbség.
 
Összegzés
A készülék jól használható, kezelhető, ha valaki csak otthon akarja használni, jó erővel rendelkezik, éjszaka egyedül olvas az ágyában, s így nem zavar senkit. A probléma, hogy az eolvasókat éppen arra találták ki, hogy bárhová magunkkal vihessük, éjszaka is olvashassunk, és magyar nyelven is. 
 
 


 
 


A fenti okok miatt, ahogy megtudtam, hogy nálunk is el kezdték forgalmazni a Hanlin V3-ast (Koobe Junior), azonnal elszaladtam és vettem egyet.
 
 
 
Tapasztalataim:
 

Pozitívum
  • Kis méret, szép védő bőrborító. könnyű szállíthatóság. A készüléket tökéletes biztonságban érezzük.
  • Három különböző lapozási lehetőség (bal kézzel nagy gombokkal, jobb kézzel a készülék alján és a készülék jobb oldalán is van egy joystick-szerű kapcsoló). Könnyen működnek, kézreállnak, csendesek, a joystick hangtalan, a gombok bármilyen testhelyzetben kényelmesen hozzáférhetőek.
  • A képernyő frissítési ideje nagyon rövid, talán 1 másodperc epub, prc és pdf szövegeknél.
  • A borítóra könnyen rátűzhető egy olvasólámpa. Emiatt és a hangtalan kezelés miatt éjjel is jól használható.
  • A prc formátumot tökéletesen kezeli, a magyar karakterek kijelzése jó.
  • A menürendszerben való navigálás könnyű.
  • Külön menüpontban jeleníti meg a legutóbb olvasott könyveket.
  • Bekapcsolásnál az utolsó olvasott oldalt jeleníti meg.
  • A könyvtárban megjeníti a borítót is.
  • Magyar menü.
 
Negatívum
  • Az epub és pdf formátumot ADE kezeli, ami nem ismeri a magyar karaktereket.
  • Doc és txt szövegek betűnagysága nagyon apró, csak 3 zoom van, amiből egy a forgatás. Olvashatatlanok.
  • Rtf és lit könyvek beolvasásakor lefagy a gép, csak resettel indul újra.
  • Sokszor nem érzékeljük, dolgozik-e a gép, nem jelzi semmi.
  • Epub és prc könyveknél nem tudjuk, hányadik oldalon tartunk, hány oldalas a teljes könyv, nem látjuk a töltöttségjelzőt.
  • A könyvtárban nem látjuk a borítót.
 
Összegzés
Könnyen kezelhető, szállítható, sok formátumot ismerő olvasó.
 
 
A fentieket elolvasva könnyen kikövetkeztethető melyik készüléket ajánlom megvételre. A Cool-er-t azoknak ajánlom, akik csak otthon, nappal olvasnak angol epub könyvet. A Koobe Junior-t pedig mindenkinek.
 
 

Szólj hozzá!

Nyomot hagyni

2009.08.02. 09:02 :: nanena

Leülök a gép elé, ütöm a billentyűket és nem tudom miért. Mi értelme, mi az oka, kinek írok? Van egyáltalán értelme gondolataimat papírra vetni? Érdekel ez egyáltalán valakit? Kell, hogy érdekeljen valakit? Kell, hogy valami nyomot hagyjunk magunk után? Miért? Van értelme az életünknek? Van célja, hogy megszülettünk, hogy élünk? Vagy ez csak egy véletlen? A természet játékszerei vagyunk, s nem mi irányítunk, csak gyalogok vagyunk egy sakktáblán? Amit valaki tologat, s ha már nincs ránk szüksége, akkor lekerülünk a tábláról, s már senki sem emlékszik ránk? Szeretnénk fontosnak érezni magunkat. Hogy van értelme a munkánknak, hogy érdemes családot alapítanunk, hogy a szerelemért kell élni, hogy a szerelmem a mindenem. De lehet, hogy ez csak egy illúzió? Hogy semminek semmi értelme? Hogy csak a véletlen mozgat mindent? A káosz? Hogy nincs értelem és rend ebben a világban? Ebben a világban? A mi világunkban? Létezik egyáltalán? Létezünk egyáltalán? Mi a létezés? Mi az élet? Mik vagyunk mi? Mi az értelem? Mi a lélek? Mi a test? Mi a szerelem? Mi a világ?

 

1 komment

Kedves Papírkönyv (technológiai szakítólevél)

2009.06.12. 12:36 :: nanena

 

 Kedves Papírkönyv!

Nehéz kimondani ezeket a szavakat, de úgy érzem, most érkezett el az idő, hogy megtegyem ezt a lépést. Hosszú ideje társak vagyunk, átéltünk együtt rossz és jó pillanatokat. Meg sem tudom számolni, mennyi nyári délutánt töltöttünk együtt a parkban, mennyi kalandot éltünk át együtt hideg téli estéken. De ezek az idők elmúltak, csak a szép emlék maradt. Tovább kell lépnem, új világ vár rám.

Még mindig vonzó vagy, nem vesztettél semmit régi csillogásodból, de valami újra van szükségem az életben. Tovább kell lépnem, már nincs több üres polcom, még egy szobám, ahol el tudlak helyezni. Szeretek olvasni, de ebben a továbbiakban már nem lehetsz a társam.

2 komment

Kisebb új világ

2009.06.04. 14:07 :: nanena

Az üzemanyagárakat az optimista gazdasági várakozások és a készletek kimerülésétől való félelmek emelik újra egyre magasabbra. Lehet, hogy újra 100 dollár fölött lesz az ár? Okoz ez valami változást az életünkben? Rövid távon biztosan nem, hiszen az elmúlt évben már átéltünk hasonló időszakot, s fogyasztásunk számottevően nem változott. És mi itt Európában és ezen belül is Magyarországon már megszoktuk, hogy a magas adótartalom miatt sokat kell fizetnünk a benzinkutaknál. Amennyiben azonban ez a helyzet folyamatosan fennmarad, akkor alapvető változások következhetnek be életünkben, amelyek lehetnek negatívak és pozitívak is.

Azt feltételezhetjük, hogy az eddig viszonylag olcsónak tartott fogyasztási cikkek drágábbak lesznek, s egyre kevésbé engedhetjük majd meg magunknak ezek megvásárlását. Melyek ezek a termékek? Azok, amelyeket az olcsó munkaerővel rendelkező távol-keleti országokban állítanak elő, kihasználva az alacsony szállítási költségeket. Ha ezek a költségek növekszenek, akkor nem lesz értelme onnan importálni, olcsóbb lesz ezeket az árukat helyben előállítani. Igaz, hogy az áruk a jelenleginél magasabb lesz, de új munkahelyeket teremtenek. Újra gyártunk cipőket, ruhákat, műszaki termékeket is. De ez a tendencia fog érvényesülni a mezőgazdaságban is. Ma azért vásárolunk banánt, narancsot, dél-amerikai bort, mert viszonylag olcsóak a helyi termékek áraihoz képest. Ennek is az egyik oka az alacsony szállítási ár. Ha ez a különbség eltűnik, akkor automatikusan a helyi termékeket fogjuk megvenni. 

Vagyis nagy valószínüséggel a globalizációs tendencia megfordul. Helyi termékeket fogunk fogyasztani, közelebb költözünk egymáshoz, kisebb gyárak, erőművek épülnek a közelünkben, az utcánkban levő boltokban vásárolunk. Összeszűkül a világ, a családunk, a szomszédaink, a városunk válnak újra fontossá számunkra. Többet kell majd fizetnünk az energiáért, ezért kevesebbet is fogyasztunk majd belőle. Tisztább lesz a levegő, eltűnnek az olajfoltok a földekről, a globális felmelegedés megáll.

Persze ennek az ellenkezője is megtörténhet. Továbbra is pumpáljuk a pénzt az energiafaló iparágakba, a gazdasági növekedés bűvkörében élve. S elérjük, hogy az egyik évben maximális GDP-t érünk el, csúcs olajfelhasználás mellett. De a következő évben, a készletek kimerülése okán a GDP is csökkeni fog. Amely helyzet egyenesen a szakadékba vezet, a társadalom szétesését, zűrzavart, háborút okozva.

Melyik jövőt választjuk?

Szólj hozzá!

Az orwell-i kampány elől nem menekülhetünk

2009.06.02. 14:26 :: nanena

A kampány gépezete teljes erővel dübörög. Elmenekülni előle lehetetlen. Nem nézek híradásokat, beszélgetős műsorokat, az interneten is messze elkerülök minden olyan oldalt, ahol bármilyen információ található a magyar belpolitikával, a választással kapcsolatban. Hiszen rosszul leszek, ha arra kell gondolnom, hogy Morvai, Göncz, Deutsch vagy Áder fog engem képviselni. Márpedig ez a realitás. És ezzel megalkudni nehéz. A legalkalmatlanabb emberek kerülnek az Európai Parlamentbe?! És az ő irányításukkal kellene kikerülnünk ebből a válságból?! Nevetséges! Miért nem érvényesül itt is a természetes kiválasztódás elve? Hogy a legokosabbak, a legtettrekészebbek, a legintelligensebbekk jutnak előre? Vagy Darwin tévedett, és az emberi társadalom eljutott abba a fázisba, mikor ez már éppen fordítva működik?

Lehetetlen elmenekülni a kampány elől. Amellyel behatolnak a személyes szférámba. Fidesz aktivisták járják a várost egy listával, amelyen minden általuk szimpatizánsnak tekintett választópolgár neve és címe megtalálható. És félre nem érthető módon felhívják a figyelmemet, hogy el kell mennem szavazni, mert változás kell. Érzem, ha nem teszem, akkor könnyen hátrányos dolgok történhetnek velem. Amire már volt példa, így kénytelen vagyok komolyan venni a figyelmeztetésüket. S feltételezni azt, hogy pontosan tudják majd, hogy ki jelent meg a választáson. Sötét helyzet, mégis valós. S nem csak Orwell víziója.

Bezárom feldúltan az ajtót, csörög a mobiltelefonom. Látom, hogy ismeretlen hívót jelez ki, vagyis letiltotta a számkijelzését. Ez mindig gyanús, de most óvatlan vagyok és fogadom a hívást. Én bolond! Egy előre felvett szöveget hallok arról, hogy mekkora adócsökkentésben lesz részünk, s ez nekünk milyen jó lesz. Ezt a hazugságot csak pár másodpercig bírom hallgatni, megszakítom az egyoldalú beszélgetést. Gondolom, ez az mszp ötlettelen kampánya lehet. Elgondolkozom azon, mennyi hülyeségre költenek a pártok, a kormány, az állam. Könnyen teszik, nem nekik kell megdolgozni érte. De ettől eltekintve a legfélelmetesebb, hogy rettegésben élünk. Tudnak rólunk, számontartanak, behatolnak az életünkbe, a lakásunkba, a kapcsolatainkba. A legrosszabb rémálmok válnak valóra.

Szólj hozzá!

Elégedetlenség

2009.05.31. 19:21 :: nanena

 Érdekes, hogy milyen hírek foglalják el az újságok címoldalait. Susan Boyle csak második lett a tehetségkutató döntőjében, Obama Sonia Sotomayor-t jelölte a legfelsőbb bíróság tagjának, Henry herceg hivatalos látogatásra az USA-ba érkezett. A hazai hírek meg csak az EP választásokról szólnak mostanában. Meg persze az ingatlanadózáson mindenki jól elvitatkozik.

A gázár, igaz megjelenik a hírekben, de csak mint a kormány manipulálgatásainak a tárgya. Tudjuk, hogy nálunk semmi kapcsolata nincs a világpiaci árakkal. Jelenleg a tavalyihoz képest alacsony áron jut hozzá az ország, mi mégis ugyanannyit fizetünk érte, persze most még növelve egy kis adótartalom emeléssel. A szóvivő vidáman a képünkbe vágja, hogy majd októberben csökkentik. Addigra azonban a világpiacon az ára már követni fogja az olajét. S így majd erre fognak hivatkozni az újabb emelésnél. De tudjuk, hogy nálunk akkor is emelkednek az árak, ha a világpiacon csökkennek.

Adócsökkentéssel csak átverős szólamokban találkozhatunk, az általános adóterhelés folyamatosan növekszik. Lassan elérjük, hogy jövedelmünket a munkaadó teljes egészében azonnal átutalja majd az adóhivatalnak, mi pedig kenyér és ruhajegyet kapunk a nagylelkű államtól, hogy valamennyire azért elvegetáljunk. Hiszen valakinek dolgozni is kell. Hogy a vezetők és pártok léhűtő seregének offshore számlája gyarapodhasson, s a szociális segyélyekből élő, inaktív "szegregált" szavazótábor is jól érezze magát. A mindenkori kormány, a mögöttük álló irányítók bármit megtehetnek velünk. S még elégedetlenségemet sem fejezhetem ki. Mert rámsütik a bélyeget, hogy nem vagyok magyar, vagy rasszista vagyok, vagy egy hőzöngő. Pedig csak egy átlagos adófizető, aki a munkájából szeretne megélni. Aki reméli, hogy jön majd egy olyan vezetői garnitúra, amely az én érdekeimet is képviseli.

Erre valószínüleg még sokat kell várnom. Mert ne legyenek kétségeink, ha eltűnik ez a sáskahad, akkor jön a másik, amelyik négy évig már ült a nyakunkon. Mindegyik kikiáltja magát az egyetlen megváltónak, pedig csak a vérünket akarják szívni.  

1 komment

Merre mozog az olajár?

2009.05.29. 14:16 :: nanena

 A gazdasági elemzők az olaj árát általában egy évre előre jósolják meg. Ezek az előrejelzések a jelenlegi árak és a közelmúlt tendenciái alapján készülnek, feltételezve egy jövőbeni forgatókönyvet. Tapasztalatainkból tudjuk, hogy ezeket az elemzéseket nem kell mindig komolyan vennünk. Ha egy éve megnéztünk volna egy ilyen becslést a mai árra nézve, akkor többnyire 100 és 200 dollár közötti értékekkel találkozhattunk. De ha csak az április közepén közzétett cikkeket olvassuk, akkor meg éppen, hogy azt látjuk, most május végére 50 dolláros árat jósoltak. Tették ezt abból a tényből kiindulva, hogy április 16-án az ár még 50 dollár volt, az olajkészletek szintje magas volt, s a gazdasági fellendülésnek sem voltak jelei. Ezek a körülmények most is fennállnak, a hordónkénti ár mégis 29%-kal, 65 dollárra emelkedett. Mi lehet ennek a magyarázata? Csakis az, hogy a trendeket nem a valós gazdasági reálfolyamatok irányítják, hanem a várakozások. Amelyek ma pozitívak, de nem tudhatjuk, milyenek lesznek a következő hónapban vagy negyedévben. Milyen forgatókönyvek képzelhetőek el?

  1. Mélyül a globális válság, az olajár lezuhan 20 dollárra.
  2. Elértük a szakadék alját, de a gazdasági növekedés évekig elmarad, s ezért az ár 40 dolláron stabilizálódik.
  3. A globális növekedés üteme lassul, a fejlett és az átmenetet képező országok gazdasága csökken, az olajár 50 dollár közelében mozog.
  4. A fejlett országok nem térnek magukhoz, azonban az átmenetet képező államok gazdasága növekszik, főként Kínának köszönhetően. Az olajár 70 dollárra emelkedik.
  5. Az USA és a globális gazdaság is növekedésnek indul az év utolsó negyedévében, elsősorban a gazdaságba áramló állami pénzeszközök miatt. Az olajár eléri, sőt meg is haladhatja a 100 dollárt.

Hogy melyik forgatókönyv fog megvalósulni, most még nem tudjuk. Az elemzők az 50 dolláros árat érzik reálisnak. A jelenlegi ár azonban azt jelzi, hogy a gazdaság szereplői bíznak abban, hogy az USA élénkítő intézkedései hatására növekedés fog megvalósulni, s Kína fogyasztása pedig tovább emelkedik. Ha ez az elgondolás érvényesül, akkor még ez év végén, vagy a következő év elején újra 100 dollárra emelkedhet az olajár. Az elemzéseket általában befektetők olvassák, s az előrejelzések hatással vannak az árra, ahogy az árak is az előrejelzésekre. A probléma akkor van, amikor ezek elszakadnak a realitásoktól, s várakozások, illúziók befolyásolják a piacot és az árakat.

Szólj hozzá!

Nyomjuk tövig a gázpedált?

2009.05.28. 11:19 :: nanena

Gazdaságunk és egész civilizációnk gondolkozása azon az alapvetően téves feltételezésen alapul, hogy növekedésünknek nincsenek határai. Ha képesek is leszünk újraindítani a gazdaság motorját és a pedált a padlóig nyomjuk, nem fogunk messzire jutni, mielőtt kifogy az autónkból az üzemanyag. És elfogy az édesvíz. És a termőföld. És az élelem. És sok egyéb, az élethez nélkülözhetetlenül szükséges dolog, amelyet a jövő figyelembe vétele nélkül fogyasztunk és fogyasztunk. Azonban rá kell döbbennünk, hogy egy kis bolygón élünk, korlátolt forrásokkal, amelyek kimerüléssel fenyegetnek. Egy emberöltő alatt a Föld népessége 2.2-ről 6.8 milliárdra növekedett, megháromszorozódott. Ezzel párhuzamosan az emberiség fogyasztási éhsége egyre fokozódott, több házra, TV-re, kocsira, autópályára, élelemre, iPod-ra, energiára van szükségünk. Minden évben egyre többre és többre, hogy lépést tudjunk tartani a fejlődéssel, hogy boldoggá tegyük a befektetőket, hogy növekvő pályán tartsuk a gazdaságot. De miért is? Ez a folyamat olyan, mint a "Speed" mozifilmben a busz utasai, vagy a "Crank"-ben a főhös, akik meghalnak, ha lelassítanak. De mi van akkor, ha a valóság ennek éppen az ellentéte? Ha akkor halunk meg, akkor pusztulunk el, ha tovább nyomjuk teljes erőből a gázpedált? Minek kell történnie, hogy ezt felismerjük? Kinek az érdeke az, hogy azt sulykolja belénk a média, a politikusok, a civil szervezetek, a gazdasági vezetők, hogy többet kell termelnünk, többet kell fogyasztanunk, növelnünk kell a népességet, mert ez a túlélésünk záloga? És mi hiszünk nekik, mert csak a jelenre tudunk gondolni. A jövő legyen más gondja! 

"Közös léghajónk – a Föld – egyensúlya veszélyben van. Az emberiség lélekszámának gyarapodása, az iparosodás és a fogyasztás növekedése egyre nagyobb terhet ró bolygónkra. A sokféleség, vagyis a biodiverzitás csökkenésével sérül az ökológiai háló, ami a Földet egyensúlyban tartja, számunkra pedig biztosítja az ökoszisztéma szolgáltatásokat. Félő, hogyha nem változtatunk életmódunkon, a léghajó kibillen egyensúlyából, és lezuhan, vagy utasai nélkül száll tovább."

Szólj hozzá!

Függőség

2009.05.24. 17:24 :: nanena

Furcsa, hogy mennyire internetfüggő lesz az ember. Mint ahogy sok olyan tárgy kezd teljesen életünk nélkülözhetetlen részévé válni, amit azelőtt nem is ismertünk. Például ma már egy lépést sem teszünk a mobiltelefonunk nélkül. Így mindenhol el tudnak érni, s mi is mindenkit bármikor fel tudunk hívni. Ez jó, mégis magánéletünk egy részéről kellett lemondanunk. A munkaidőnk is kitolódott, hiszen főnöknek, megrendelőnek is elérhetővé kellett válnunk. 15-20 éve még ahhoz is protekció kellett, hogy vezetékes telefonhoz jussunk. S ha hétvégén én voltam az ügyeletes, otthon kellett kuksolnom. Igaz, cserében a szabadidőmben senki sem zavart. Hasonlóképpen vagyunk a televízióval, házimozival, mp3 lejátszóval, számítógéppel. Egyre jobban függünk ezektől a tárgyaktól. Amelyek segítenek szabadidőnk eltöltésében, de ezzel együtt csökkentik is. Választás előtt állunk, hogy megnézzük-e kedvenc sorozatunkat, vagy elmenjünk-e úszni. Barátainkkal chat-en, skype-on vagy mobilon beszélgetünk. Nemrég még beültünk egy sörre megvitatni az élet dolgait. Most fórumokon beszélgetünk vadidegenekkel. Ez a fejlődés? Vagy a technikai haladás az ember szellemiségének elkorcsosulását eredményezi? Ezt már talán csak a következő generáció fogja megtudni. 

Szólj hozzá!

Nehéz szeretni

2009.05.20. 10:46 :: nanena

Alapvető tulajdonságunk a szeretet. Szeretjük a családunkat, szerelmünket, gyermekeinket, a kék eget, a tengert, a virágokat, városunkat, országunkat, a Földet. S alapjában szeretjük embertársainkat. Ez nem is olyan nehéz akkor, ha normális emberek vesznek körül bennünket. Sajnos ez nem általános. Főleg nem egy olyan városban, mint Budapest. Ahol bárhová megyek, egyre kevésbé toleráns, egyre kevésbé intelligens ember vesz körül. Őket is szeretnem kellene, ez mégis egyre nehezebb. Próbálok bezárkózni előlük, de szemem nem csukhatom be, fülem nem takarhatom el. Látom a hajléktalanokat, amint elfoglalják a padokat, kevés kivételtől eltekintve koszosak, büdösek, részegek, tolakodóak. Látom az agresszív autósokat, akik 200-zal szlalomoznak az autópályán, dudálnak, ha nem megyek át a sárgán, behajtanak a szépen rendbehozott Zrínyi utcába, tönkretéve a díszburkolatot. Szeretnem kellene azt a taxist és biciklis futárt, akik az utca közepén orditoznak egymásra. Szeretnem kellene azt a nyugdíjast is, aki a Dagály úszómedencéjében a sáv közepén álldogál, s amikor zokon veszem, neki áll feljebb, hogy neki ugyanolyan joga van ott lenni, mint nekem. És szeretnem kellene azt a 150 centis, 13 éves fiút, aki az iskola kapuján kilépve cigarettára gyújt, eldobja a dobozt, s lóvét követel tőlem. Szeretnem kellene őket, mégsem tudom. Egyre rosszabb a kedvem, egyre kevésbé van kedvem kimenni az utcára.

És mégis, mélyen belül határtalan bennem a szeretet. Szeretem a párom, a lányom, a kék eget, a tengert, az úszást. Csodálatos a világ, hogy a rossz dolgok elől el lehet menekülni, kizárni az életünkből. Még ha ez sokszor csak átmenetileg is sikerül.

Szólj hozzá!

A sötétség kora

2009.05.14. 11:07 :: nanena

Az elmúlt évtizedekben túlléptünk a fenntartható fejlődés határain, olyan növekedést valósítottunk meg, amelyet túlnépesedés és túlfogyasztás generált. Ez a mi életünket kényelmesebbé tette, főleg azok után, hogy az élethez szükséges feltételként olyan elemek jelentek meg, amelyek hamis értékeket teremtettek. Akik ezekre a jelenségekre felhívják a figyelmet, azokat általában idealistának, bolondnak tartják, s ezzel véleményüket is figyelmen kívül hagyják.

Mit is tettünk az elmúlt évtizedekben?

  1. Kimerítettük a Föld erőforrásait
  2. A bolygó klímájában visszafordíthatatlan negatív változásokat okoztunk
  3. A társadalmak hitelből élnek
  4. A politikai és társadalmi rendszer értékelvűből anyagi és hatalmi érdekeltségűvé vált
  5. Tömegek váltak inaktívvá
  6. Az újraelosztási rendszerek aránytalansága elértéktelenítette a munkát
  7. Az állami bürokrácia és a vállalatok hatalma irányítja életünket
  8. Túlnépesedés

Kérdezhetjük, miért ne tehettük volna ezt meg? Hiszen a mi bolygónkkal, társadalmunkkal tettük. Ebben nincs igazunk. Hiszen a tevékenységünk okozta összeomlást nem nekünk kell majd átélnünk. Még egy-két évtizedig élvezzük az életet, feltornázzuk a népességet 10 milliárdra, kiszivattyúzzuk az utolsó csepp olajat is a tárolókból, még több autót gyártunk, még több felesleges dolgot veszünk. A következő generáció élete azonban már nem lesz ilyen rózsás. Bennünket fognak hibáztatni az összeomlásért, az energiahiányért, a társadalmi káoszért. Mi még cselekedhettünk volna, ha nem egy olyan demokráciának nevezett társadalmi képződményt hozunk volna létre, amelynek az alapját jelentő elvekhez semmi köze. Olyan vezetői réteget termeltünk ki, amely egy önmagát fenntartó gépezetté vált, s nemhogy az emberiség érdekeiért, hanem a pusztulásáért dolgozik. Mi, egyének tudjuk, hogy ez így nem jó, tudunk megoldásokat, elmondjuk. Szavunk azonban nem hallatszik messzire. Az emberiség ellenségei vannak hatalmon, akik a józan hangokat szélsőségesnek kiáltják ki, ők mondják meg, ki mit mondhat és tehet. A mesékben sokszor láttuk őket, hívják őket gonosz varázslónak, fekete királynak, vagy a sötétség seregének. A rossz hír, hogy ők nem csak a képzelet szülöttei. Pártoknak, bankoknak, kormányzatoknak, gazdasági vezetőknek nevezik magukat. És elhitetik velünk, hogy a mi érdekünkben tevékenykednek. A valóságban ők a gonosz varázslók, a fekete királyok, a sötétség serege. A mesékben azonban mindig megjelenik a jó tündér, a bátor királyfi, a világosság, ami a történet végén győzedelmeskedik. Meddig kell még várnunk rájuk?

Szólj hozzá!

A jövőnk?

2009.05.13. 09:41 :: nanena

Az emberiség több tízezer éve él ezen a bolygón. Alkalmazkodott hozzá, fejlődött, majd kihasználta, kimerítette, átalakította. A bolygó teremtménye volt, ő mégis tulajdonaként tekintett rá. Az elmúlt évezredek, századok történelmét ismerjük a könyvekből, az elmúlt évtizedekét személyes tapasztalatunkból. Ezek egy része reális, más része konstruált, megszépített. A múlt azonban már, a jövő még nem létezik. A jelenben élünk, ahol fel kell használnunk múltunk tapasztalatait, hogy legyen jövőnk. Amelyet szeretnénk már most ismerni, tudni, hogy milyen lesz az elkövetkező 20-30 év, amelynek még tevékeny résztvevői leszünk a Földön. Mindenki próbál hosszabb távra is előre tekinteni, hogy utódainkra egy élhető világot hagyjunk. Ha valóban ezen alapulna a szemléletünk, valószínüleg másként cselekednénk a jelenben. De az emberiség csak rövid időtávban tud gondolkozni, az a fontos neki, mi történik most. Fogyasztani, fejlődni, növekedni akar. S ezt csak az anyagi világban tudja elképzelni. Több ételt, jobb autót, nagyobb házat, márkás ruhát, új számítógépet akar. Ezek számára az értékek. S hogy többet fogyaszthasson, többet is kell termelnie, dolgoznia. Ez ma az alapvető paradigma. Dolgozz többet, hogy növeld a fogyasztásod, amely a fejlődésedet jelenti. S ez igaz nem csak az egyénre, hanem a közösségekre, az államra, a társadalomra is. Az államok növelik a bürokráciát, az újraelosztási és szociális rendszereket, amelyhez növekvő bevételekre van szükségük. S mivel ezt adók révén tudják realizálni, ezért a terhek növelésével újra csak arra késztetik az egyént, hogy többet dolgozzon. Mindenki keres támpontokat az életében. Azt gondoljuk, hogy a pénz, a hatalom és a siker elég biztonságot ad számunkra. Saját magunkra és képességeinkre építjük az életünket. Amire leginkább ráhagyatkozunk, az válik istenünkké. Isteneink azonban mindenekelőtt vágyaink és álmaink visszaverődései. Ezek nem adhatják meg azt, amit ígérnek. Valahol mélyen tudjuk, hogy nem ez létünk értelme, a társadalmunk normái azonban erre a gondolkodásra, életmódra neveltek bennünket. Ezt fogadjuk el az egyetlen helyes útnak. S ebből a paradigmából vezetjük le a jövő lehetséges eseményeit is. Sajnos azonban az elmúlt évtizedekben olyan események következtek be, amelyek negatívan befolyásolják a jövőt. Kimerítettük a Föld erőforrásait, torzzá tettük a társadalmat, hamis értékeket követünk, tönkretettük a Föld klímáját, egy rossz és igazságtalan rendszerben élünk. Ezen események mind egy posztapokaliptikus jövőt vetítenek elénk, mely az emberiség kipusztulásának képét vetíti elénk. Azonban bízunk abban, hogy képesek vagyunk változni, tanulni a múlt hibáiból, s ha most el is rontottunk valamit, új alapról indulva egy jobb társadalmat leszünk képesek kialakítani, amely majd a valódi fejlődésünket jelenti. 

“Szabadságodban áll meggondolnod magad. Választhatsz másik jövőt, vagy másik múltat.” (Richard Bach: Illúziók)

Szólj hozzá!

Lebegés

2009.05.12. 11:31 :: nanena

Merülök. 5 m, 10 m, 15 m. Egyre gyorsulok, fújok egy kis levegőt a mellényembe. Felettem a haragos hullámok, alattam a sötétkék mélység. 20m, 25 m. Lassul a süllyedésem. 35 m-en megállok. Lebegek. Csend van, körülölel a kék víz. Felettem egy cápa köröz, a távolban barracuda raj. Félnem kellene, mégis csak békességet érzek. Mert tudom, hogy megtaláltam az egyensúlyt. Nincs rohanás, küzdés, hajtás. Csak csend és nyugalom. Szürreálisnak tűnik minden, mégis valóságosnak. Ez vagyok én. A lebegés. Az egyensúly. A valódi Én. Jó lenne örökre így maradni. Nem visszatérni az anyagi világba. Ahol kapálózni, harcolni kell, hogy a felszínen maradhassak. Ahol nem találom az egyensúlyt. Ahol már régen elveszítettem a valódi énem.  

1 komment · 1 trackback

A Peak Oil utáni élet

2009.04.30. 11:00 :: nanena

Az emberiség történetében be fog következni az a pillanat, amikor az olajfogyasztás a csúcson lesz. Ezt a pontot nevezzük "Peak Oil"-nak (olajhozam-csúcs). A tavalyi év júliusában már megéltünk egy ilyen csúcsot, amikor a teljes fogyasztás 86 millió hordó volt naponta. Azt hittük, ez a mennyiség folyamatosan emelkedni fog egy olyan pontra, ami után a szénhidrogén-tárolók kimerülése miatt már csak csökkenhet. Az extrémen magas olajár és a gazdasági válság miatt nem ez történt. Az igények és így az olajár is drasztikusan lecsökkent. Jelenleg a felhasználás 84 millió hordó naponta, s az ár is leesett. A különböző szakértők nem értenek egyet abban, mi is fog bekövetkezni a közeli jövőben. Hiszen a fejlett országok fogyasztása esett vissza radikálisan, s a gazdaságok kilábalása a szakadékból elhúzódik. Ezért előzetes prognózisaikkal ellentétben még a jövő évre is stagnáló igényeket és árat jeleznek. Azonban abban mindannyian megegyeznek, hogy a világgazdaság újra növekedni fog, s az olajfelhasználás kb. 2020-ban éri el a csúcsot, ami kb. 60-65%-kal nagyobb felhasználást jelent, mint jelenleg. 

S hogy mit is jelent számunkra a Peak Oil? Teljes bizonyossággal még nem tudjuk, de valószínüleg drasztikus változást eredményez majd az emberiség és az egyén életformájában. Ugyanis nincs egy másik bolygó, amire átköltözhetnénk, miután ezt kifosztottuk. Az emberiség történetében már lezajlott többször is ez a folyamat, azonban eddig mindig találtunk egy olyan helyet, országot, kontinenst, amit megtámadtunk, elfoglaltunk, kifosztottunk. Ez volt a föld- és gyarmatszerző háborúk sorozata, s végeredményben a világháborúkat is az élettér növeléséért indították. Ma azonban behatárolt a tér, nem tudunk már ki ellen háborút folytatni, hogy erőforrásainkat növeljük. A meglevőkkel kell gazdálkodnunk. Eddig ezt nem jól tettük. Képesek vagyunk-e változtatni, változni?

 

 

Szólj hozzá!

A kopogtatócédula és a pártcsinovnyik

2009.04.29. 16:12 :: nanena

Azt gondolnánk, az EP választások nem túlságosan fontosak. Ezért én sem tartottam létkérdésnek. Nagyot tévedtem. Kiderült, hogy van, akinek a megélhetése függ egy kis darab cetlitől, amit kopogtatócédulának hívnak.

Mert mi is történt? A pártban vannak olyan emberek, akiknek ez az életük, itt élik ki kisstílű hatalmi ambícióikat. Még ha csak egy átlagos kerületi önkormányzati képviselőről is van szó. Úgy érzi, a párt mindenekelőtt, s ennek ő az egyedüli igazi képviselője, minden és mindenki neki van alárendelve.

Bekopog az ajtón egy illető és közli, hogy ő a PÁRT nevében gyűjti a kopogtatócédulákat és adjuk neki oda. Közöljük vele, hogy nem is tudjuk, kaptunk-e, sőt nem is tudtuk, hogy egyáltalán van ilyen. De ő csak kötözködik, hogy igenis, kaptunk ilyen boritékot és neki kell odaadnunk. Ekkor zártuk be az orra előtt az ajtót. Ez valószínűleg nem tetszhetett sem neki, sem a képviselőnek. Mert értesültünk róla, hogy megindult a nyomozás annak kiderítésére, kik vagyunk, hol dolgozunk. Ezek után valószínüleg felkerült a nevünk a megbízhatatlanok listájára. Ezzel még meg is alkudtunk volna, ha nincs folytatása a történetnek. De a képviselő megkereste a munkáltatót, amelynek őszerinte párt iránti elkötelezettsége van. És már nem csak az egyén, hanem az egész munkahely irányultságát kérte számon.

És ez egy olyan párt, amelyik egyébként nap, mint nap számonkéri a demokráciát és elítél minden olyan tevékenységet, ami visszaélésre irányul. De tudjuk már, hogy ők sem mások. Más jelszavakkal, színezetben de ugyanaz az akarnok, populista, állami pénzeket lenyúló banda.

Szólj hozzá!

Mi az ember?

2009.04.28. 15:01 :: nanena

                                                                   Az ember ...

... Isten teremtménye

... a világyetem mázlistája

... általában ártalmatlan

... a legveszélyesebb állat a bolygón

... esendő

... halandó

... egy fertőzés a Földön

... kétlábú, szénalapú életforma

... egy futó pillanat

... az evolúció csúcsa

... a teremtés csúcsa

... ostoba

... nem tudja, milyen szerencsés

                                                                   ... csak úgy van.

 

3 komment · 1 trackback

Ez nem működő demokrácia

2009.04.27. 14:35 :: nanena

Működik ma a demokrácia? Valóban ez az, amit mi értünk alatta? Vagy csak egy ügyes marketinges trükk, amellyel igazolják kizsákmányolásunkat?

A többség akaratának érvényesülését nevezzük általában demokráciának. De mi történik akkor, amikor ennek a többségnek a rövidtávú érdekei az emberiség vesztét okozzák? 

Addig rendben ment minden, amíg a társadalmak többségét az azért tenni tudó és akaró népesség jelentette. Így az érdekük az volt, hogy az egyes államokban egyensúly legyen, mindenkinek elég föld és erőforrás jusson, hogy a saját és környezete szükségleteit kielégítse, s a jövő nemzedéket se zsákmányolja ki előre. Ezért olyan vezetőket választottak, akik döntéseikkel ezt elősegítették. Azonban a vezetők rájöttek arra, hogy megoszthatják a lakosságot az újraelosztás elméletének bevezetésével. Jövedelmet vontak el egyes csoportoktól, hogy azt másoknak juttathassák. Ezzel biztosították a maguk számára az előnyt szerző rétegek lojalitását, s újbóli megválasztásukat. Az arányok kezdtek egyre jobban eltolódni. Csökkent a dolgozók száma, s nőtt a parazitáké. A vezetőknek ez az ideális állapotot jelentette, hiszen a rájuk szavazók száma egyre növekedett. Az inaktívak gyermekvállalási kedve is nőtt, hiszen ehhez is támogatást kaptak. Így a teljes népesség, s annak fogyasztása is nagyobb lett. A dolgozóknak egyre többet kellett dolgozniuk a nagyobb népesség eltartásáért, amellyel fokozódott a Föld erőforrásainak kifosztása. A vezetők, hogy lecsillapítsák az aktívak elégedetlenségét, nagyobb jövedelmet hagytak náluk, hogy növelhessék fogyasztásukat. Ez az idilli állapot azonban nem mehetett a végtelenségig. Az energiaforrások kimerülése közeledik, miközben a túlnépesedés csúcsokat dönt. A politikai és gazdasági vezetők azonban ezt nem érzik, vagy csak rövidtávú érdekeiket tartják szem előtt. Továbbra is a termelés növelésében és a szociális juttatások növelésében látják a megoldást. 

A különböző államokban eközben két részre tagolódott a társadalom. A szavazások bázisát jelentő inaktívakra, eltartottakra és a dolgozókra, akiknek egyre nagyobb számú embert kellett eltartaniuk. Egy idő után azonban ezt a torz rendszert már nem lehet fenntartani. Át kell gondolni az állam szerepét, az újraelosztás mindenhatóságát. Több jövedelmet kell meghagyni a dolgozóknák, és csökkenteni kell az inaktívaknak juttatott támogatásokat, hogy a közöttük levő arány ezen intézkedések hatására automatikusan közelítsen az egyensúlyhoz. Ha ez nem következik be, akkor az összeomlás elkerülhetetlen. Globálisan és lokálisan is. Azt hiszem, ezen cikkben jellemzett rétegeket, csoportokat mindenki megtalálja a saját országában.

3 komment

Álmok

2009.04.26. 13:11 :: nanena

Mindenki álmodik. Van aki tud róla, van aki nem. Sokan felriadunk éjszaka, s egy pillanatig még félig abban a történetben élünk, amit előtte álmodtunk. Hiszen valóban benne éltünk, olyan valóságosnak tűnt. Sokan próbálják magyarázni értelmét, jelentését, folyamatát. Mégis egy megmagyarázhatatlan misztérium marad számunkra, miért pont akkor és azt a történetet álmodjuk. Vannak véletlenek? Vagy minden vegy meghatározott okból történik? Nem most is csak egy álmot élünk meg? S az éjszakai történetek csak álmok az álomban? 

Már hetek óta ugyanazt álmodom. Azért mert ez foglalkoztat ébren is legtöbbet? Vagy valahova vezetni akar ez az álom? Van egy örzőangyalom, aki így kommunikál velem? Ha jó az álom, boldogan ébredünk, ha rossz, akkor gyötrődve, boldogtalanul. Az álmok befolyásolnak bennünket, vagy mi vagyunk hatással az álmainkra?

Legtöbbször felébredés után pár pillanattal már teljesen elfelejtjük, mit is álmondtunk. Ilyenkor úgy érezzük, elvesztettünk valamit. Még félig ott van, még körülvesz, de azután elillan, már sehol sincs. Az életem egy része elveszett mindörökre. Próbálom felidézni, de minden ködbe vész. 

Sokszor rémálmaim vannak. Elveszítem, akit nagyon szeretek. Újra és újra. Félek elaludni, mert akkor az álom lesz a valóság, amelyben nem akarok élni. Jobb az ébrenlét, mint ennek az álomnak a valósága.

1 komment

A jövő egy lehetséges forgatókönyve

2009.04.22. 12:30 :: nanena

Társadalmi és gazdasági válságban élünk. Reménykedünk az újabb felemelkedésben, növekedésben. Bízunk az általunk megválasztott politikai vezetőkben, hogy le tudják vezényelni ezt a folyamatot. Jelenleg egyedüli reakciójuk, hogy újabb növekedési pályára akarják helyezni a gazdaságot s ennek elérésére jövedelmet vonnak el tőlünk és azt a bankrendszerbe és felesleges termékek gyártásába fektetik. Vagyis pénzt nyomtatnak. Ezzel előbb-utóbb a pénz és a befektetetések elvesztik értéküket. Lehet, hogy ez a forgatókönyv nem ennek a válságnak a végén fog kialakulni, hanem csak a következőben. De a ciklikusságnak az a természete, hogy a magasságok és a mélységek egyre nagyobbak lesznek, s a végén a szakadékból nem lesz visszaemelkedés. Ezt az állapotot nevezzük 'összeomlásnak'. Ezt az eseményt próbáljuk elkerülni, de valójában csak késleltetni tudjuk. S reménykedhetünk benne, hogy ez az esemény már nem a mi életünkben fog bekövetkezni. Persze lehetne ez ellen tenni, jelenlegi vezetőink azonban pontosan az ellenkezőjét teszik, siettetik az eseményeket, s az új eljövendő helyzetre nem készítenek fel sem bennünket, sem az intézményrendszereket. Úgy cselekszenek mint az egyszeri hajóskapitány, akinek a hajója zátonynak ütközik, s ő a taton állva kiabálja: 'Teljes gőzzel előre!'. Ahelyett, hogy vízre bocsátanák a mentőcsónakot. S amikor már a hajó is süllyed, akkor sem adja ki az utasítást a menekülésre, hanem búvárruhában lemerül a gépházba, hogy megjavítsa a motorokat. Pedig az elsüllyedést már nem tudja megakadályozza, hiszen éppen rossz döntései vezettek a katasztrófához.

Ha vezetőink becsukják a szemünket, akkor legalább nekünk kell felkészülni az új helyzetre. S nem azon aggódni, ami nem a valós probláma. Mert mi is foglakoztat bennünket legtöbbet ma? A munkahely. Úgy gondoljuk, ha van munkánk, akkor biztosítva van a fennmaradásunk, s finanszírozhatjuk fogyasztásunkat. Pedig készülhetünk rá, hogy a munkanélküliség csak növekedni fog. Most azt gondoljuk, megáll 10%-nál, s ugyanez hisszük majd 20%-nál, pedig egy gazdasági összeomlásnál a teljes ma ismert szerkezet megszűnik. Sokan ezt egy apokaliptikus víziónak gondolják, pedig csak egy új rendszer fog működni. Lesznek olyan részei, amelyek hátrányosak lesznek az emberiségnek, s lesznek olyanok, amelyek éppen a fejlődését jelentik. Hiszen az akkori világot csak a mai ismereteinkkel tudjuk felmérni. Pedig akkor már mások lesznek az élet feltételei, s mást fogunk az élet értelmének találni.  Megszűnnek a ma ismert intézmények, az állam, a rendőrség, a hadsereg, a szociális ellátórendszer, a börtönök, az ipari mértékű termelés,  a bankok, az adósságok, a hitelfelvétel, a papír alapú pénz. Ezek helyébe más formák, kapcsolatok, értékek kerülnek. Mik lesznek az alapvető értékek? Az élelem, a menedék, a szállítás (közlekedés), a biztonság.

Felértékelődik a szerepe az élelem termeléséhez szükséges eszközök gyártásának, az emberek megpróbálnak önellátóak lenni, kooperációkat kialakítani. Mindenki megpróbál majd egy a saját és környezete ellátásához elegendő földterülettel rendelkezni, lehetőleg vízhez közel. Persze ennek a környezetnek meg kell majd teremteni a védelmét is.

A rendőrség, a hadsereg, a börtönök a nemzeti jövedelmek egyre nagyobb részét viszik el jelenleg. S részarányuk nem hogy csökkenne, hanem növekszik. Ezt a társadalom már egyre kevésbé tudja magának megengedni. Ezt sok helyen kezdik felismerni. Pl. Kaliforniában a 170 ezer elitéltből 60 ezer a közeljövőben amnesztiát kap. De előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a teljes körű amnesztia. Amely a mai igazságszolgáltatási rendszer  felszámolását jelenti. Hiszen nem képes a bűnözésre megoldást találni. Ugyanez a helyzet a hadsereggel is. Egyre több helyen avatkozik be a világ csendőrségének nevezett amerikai hadsereg, mégis egyre több a háború, az egyenlőtlenség, az antidemokrácia. Ennek a felismerésnek az első jele, hogy a katonákat folyamatosan kivonják Irakból, s előbb-utóbb majd Afganisztánból is. A válsággal küszködő államoknak egyre nagyobb terhet jelent majd a katonaság fenntartása, s így az magától fog megszünni. S hirtelen itt találjuk majd magunkat egy számottevő fegyveres réteggel, amely harcra, bűnözésre és elnyomásra van szocializálódva. Ezek egy része bandába tömörülve fogja magának megszerezni az élelmet, az egyéb javakat, a másik része a termelőket fogja védeni bérelt fegyveresként. Ez állandó harcot fog teremteni, amíg  ki nem választódik az az alakulat, amely átveszi az uralmat egy terület fölött. Ezután a szomszédos régió fegyveres alakulataival fog harcolni a földterület, a termelési eszközök, az erőforrások birtoklásáért.

A fenti forgatókönyv nem újdonság, az emberiség történetében, már sokszor megvalósult.  Nem mondhatjuk, hogy egy rendszer jó vagy rossz. Mindegyiknek megvan a maga erkölcse, célja, kultúrája. S az abban élő emberek azt fogadják el, annak megfelelően cselekszenek. A múlt már csak egy gondolat lesz, egy lap a történelemkönyvben. 

 
 

Szólj hozzá!

Kapitalizmus vagy szocializmus? 1. rész

2009.04.21. 11:59 :: nanena

A jövőkutatás egyik nagy buktatója, hogy az elemzők a jelen tényeiből és feltételezéseiből indulnak ki. Egyes esetekben ez helytálló lehet, sokszor azonban túl kell lépni a mai tudás és elfogadott paradigmák keretein. Hiszen ismereteink általában a jelent magyarázzák, s mai tudásunkkal már a múltat is másként értelmezzük, s valószínűleg a jövőről sem lehet helyes képünk.
Sok esetben átformáljuk a történelmet, másként látunk eseményeket a múltban. Néhány napja az USA-ban egy friss felmérést készítettek. Ebben az emberek 53%-a nyilatkozott úgy, hogy a kapitalizmus a jobb társadalmi forma, 20%, hogy a szocializmus, 27% pedig nem tudta eldönteni a kérdést. Ez az eredmény egy kis zavart okozott a szélsőkonzervatív jobboldolban, de a baloldalban is.
Amikor 1945 után kialakult a két uralkodó társadalmi berendezkedés, évtizedekig folyt a harc a kérdés eldöntésére. A két uralkodó rendszert egyszerűen kapitalizmusnak és szocializmusnak nevezték, pedig a szavak nem fedték le a maga teljességében a valóságot.
Az elsőt hívhatnánk helyesebben vállalati kapitalizmusnak, amely a régi kapitalizmus szociális elemekkel kibővített változata volt, ahol a vállalatok vették át az állam gondoskodó szerepének egy részét, ahol ezeknek a 'jogi személyeknek' több joguk és kevesebb felelősségük volt mint az egyéneknek. A másodikat nevezhetjük bürokratikus szocializmusnak is, amely nagy igéreteket és megtévesztő retorikát használt a totalitárius állam megvalósítása érdekében, ahol egyenlő javak helyet az emberek egyenlő nélkülözést és elnyomást kaptak. Jelenleg azonban úgy tűnik a kollektív tulajdon működtetésének más formája is elképzelhető, mint a dogmatikus ideológián alapuló bürokratikus szocializmus. És nem is csak a szabad piac vagy a kollektív tulajdon a létező megoldás a javak és szolgáltatások megtermelésére és elosztására.
A valóság az, hogy 1945 óta az iparosodott és a fejlődő világban paradigmaként kezelték, hogy a vállalati kapitalizmus és a bürokratikus szocializmus, vagy ezek hibridje a politikai gazdaság egyetlen lehetséges formája. Ez a gondolkozás okozza most a problémát, hiszen úgy tűnik, mind a kettő berendezkedés csődöt mondott.
A Szovjetunió és a csatlós államok rendszerének összeomlása a bürokratikus szocializmus végét jelentette, amelyet nem hiányol senki a világban. Ekkor elhittük, hogy a kapitalizmus az egyetlen élhető és lehetséges társadalmi berendezkedés. Mégis, a vállalati kapitalizmus egy évszázadon belül nem egyszer, hanem kétszer is bebizonyította, hogy nem jelenthet megoldást. 1896-tól 1929-ig és 1980 és 2008 között folyamatos növekedés volt a világgazdaságban, amely szükségszeűen katasztrófális válsághoz vezetett. A növekedés és az utána bekövetkező recesszió a rendszer ciklikusságát jelzi, s a gazdasági és politikai vezetők ebből kiindulva látják a kiutat a gazdasági aktivitás újabb fellendülésében, abban a hitben, hogy a dagály minden hajót felemel. Ez azonban csak önmaguk és a társadalom hitegetése, hiszen a tapasztalat az, hogy ahelyett, hogy a megtermelt értékek a dolgozó és a középosztály között kerülnének elosztásra, a társadalom vagyona spekulánsok és pénzügyi vezetők kezébe került, s improduktívvá vált. Ezen vagyon nagy része nem került vissza a termelésbe és nem fokozta a fogyasztást sem, kikerült a valódi gazdaság hatóköréből.
Egy új rendszernek és szabályozásnak azt kell elérnie, hogy a megtermelt vagyon a gazdaságba kerüljön vissza, hogy újabb értéket termelhessen. Vagy csökkenteni kell a megtermelt vagyont úgy, hogy az a produktivitást szolgálja.

1 komment

Út a szakadékba

2009.04.18. 10:28 :: nanena

Egyszerűen nem értem a mai gondolkozást, közbeszédet, politikát. Mintha senki sem lenne tisztában a realitásokkal. Mindenkin szemellenző van, s maga előtt csak egy szűk sávot lát. És annyi esze nincs, hogy néha oldalra fordítsa a fejét. Egy átlagembernél ez még rendben is lenne, hiszen korlátozott információkkal, ismeretekkel rendelkezik. De a szellemi elittől, a politikusoktól más gondolkozást várnánk el. Itt konkrétan a népességpolitika és a gazdaság kapcsolatára gondolok. Mert a gazdaság egyrészről az emberiség igényeinek a kielégítése, másrészről a Föld forrásainak kiaknázása. Ha felborul az egyensúly, akkor az mindent romba dönt. Mert ma mindenki keményen az egyensúlytalanság növelésén dolgozik. Egyre többen élünk a Földön, növekvő igényekkel és fogyasztással, amely gyorsítja a Föld kimerülését. Miközben a Föld erőforrásainak megújulásának egyensúlyban kellene lennie a fogyasztással. Ezzel ellentétesen már több mint hatmilliárdan vagyunk, s ez a szám csak növekszik. Múlt héten voltam a Természettudományi Múzeumban, ahol egy számláló mutatja a népesség növekedését. Egyszerűen megdöbbentem, hogy milyen gyorsan pörögtek a számok. S persze növekedő tendenciát mutatva. Miközben éppen csökkenniük kellene. S ez igaz globálisan és lokálisan is. Be kell valamikor látnunk azt, hogy a Föld, vagy Magyarország nem tud ennyi embert ellátni. Főleg azok után, hogy az elmúlt 100 évben szinte teljesen kimerítettük az erőforrásokat. S most sem az a tendencia érvényesül, hogy használjuk ki a gazdasági válságot, s szorítsunk egy kicsit a nadrágszíjon, gondolkozzunk el azon, hogyan lehetne egyensúlyt teremteni, hanem pénzt pumpálunk a rendszerbe, hogy növeljük a termelést és a fogyasztást. Ez egyenes út a szakadékba. Nem csak egyéneknek, országoknak, hanem az egész emberiségnek.

Szólj hozzá!

Szomjas hibrid és elektromos autók

2009.04.15. 17:08 :: nanena

 

 

 

 

 

 

 

 

Az aszályra hajlamos országokban a környezettudatos autósoknak el kell gondolkozniuk a következőkön. Egyes előrejelzések szerint a hibrid és elektromos járművek részaránya a fejlett országokban folyamatosan nő, amely növelheti az államok vízfogyasztását.

Ugyanis a politikacsinálók gyakran elfelejtkeznek arról, hogy az elektromos meghajtású gépjárművek elterjedésének hatása van és lesz a már amúgy is apadó vízkészletekre.

Egy most megjelent tanulmányban kutatók azt jelzik, hogy elektromos autóval ugyanannyi távolság megtételéhez háromszor annyi víz szükséges, mint amennyi üzemanyag a benzin meghajtású autókhoz. Persze ez abban az esetben érvényes amennyiben az áramot és a hidrogént víz felhasználásával állítják elő. Amennyiben olyan alternatív megújuló energiaforrást használnak, amelyhez nem szükséges víz, akkor ez az arány kisebb lehet.

Azaz nem elég csak kijelenteni, hogy az elektromos autók megoldják majd az olajgondokat, mert tömeges elterjedésük új problémákat is vethet fel. És nem biztos, hogy az autógyárakra kell majd hallgatniuk a politikusoknak a döntések meghozatalakor. Bár ebben eddig elég rossz tapasztalataink vannak.

 

 

Szólj hozzá!

Rossz után jöhet jó?

2009.04.06. 12:15 :: nanena

Egyik kedvenc filmem az August Rush. Egy kicsit szentimentális a történet, és én mindig megkönnyezem a befejezést. A mai világra inkább az jellemző, hogy elveszítjük egymást, a szeretetet. Ebben a filmben pedig éppen az ellenkezője történik. Ez ad reményt arra, hogy az érzelmi mélységekből is ki lehet kapaszkodni, még ha ez éppen most nem is látszik valószínűnek. Bár az is lehet, hogy a jó mindig valaki mással történik, velem mindig a rossz. Vagy lehet, hogy az egyensúly úgy áll helyre a világban, hogy ha megtaláljuk valaki szeretetét, akkor elveszítjük másét? Miért nem lehet összegyűjteni a szeretetet? Mindig olyan érzésem van, hogy amikor boldog vagyok, akkor biztosan valami rossz közeledik. Persze ennek az ellenkezője is igaz lehet. Mostanában annyi rossz történik, ezután már csak a jó jöhet. 

1 komment

Az első szép tavaszi hétvége

2009.04.05. 17:12 :: nanena

A közélet forrong, engem mégsem érdekel. Hidegen hagy Bajnai, az mszp, a fidesz. Sokkal jobb így élni. Mert így is lehet. Nem olvasni a híreket, blogokat, nem nézni a híradókat. Hiszen olyan szép idő van. Mennyivel jobb sétálni a városban, leülni egy padra, elmenni az uszodába, napozni, úszkálni. Mert a politika mindig csak egy átmeneti dolog, de a tavasz minden évben újra itt van. Valaki fent biztosan elintézte, hogy amikor az embereknek szomorkodni kellene a körülmények miatt, akkor kisüssön a nap, s élvezzük az életet. Ezen a szép vasárnapi napon elfelejtjük mindennapi nyomorúságunkat, s érezzük, hogy érdemes élni. 

Szólj hozzá!

Elkerülhető az energiaválság?

2009.03.30. 18:01 :: nanena

Gazdasági katasztrófa felé közeledünk és az eddig megtett lépések egy újabb energiaválsággal fenyegetnek,  ami a gazdaság újabb összeomlását fogja eredményezni.  Van kiút ebből a taposómalomból?

Észre kell venni, hogy az energia az egyik fő oka a jelenlegi válságnak. Amennyiben nem hajtjuk végre a szükséges változásokat, az újabb recessziók elkerülhetetlenek lesznek, és mindegyik mélyebb lesz az előzőnél. Mindenki arról beszél, hogy az alternatív energiaforrásokat kell fejleszteni, de életbevágó elkezdeni ezt a folyamatot  most, amikor még a konvencionális energiákat ezek fejlesztésére és gyártására tudjuk fordítani.

Ahhoz, hogy tudjuk, mit csináljunk, okulnunk kell a múlt hibáiból. Az 1970-es évek közepén az iparosodott világ energiaválsággal nézett szembe. Amerika saját olajkészletei kimerülőben voltak és a kitermelés nem tudott lépést tartani a megnövekedett igényekkel. Észak-Amerika és Európa függővé vált a közép-keleti olajtól és a politikai helyzet embargót eredményezett.  Az USA-ban és Nyugat-Európában hosszú kocsisorok kígyóztak a benzinkutaknál. Az ipari termelés lecsökkent, nőtt a munkanélküliség. Az infláció megemelkedett az egekben szárnyaló energiaköltségek és a valuták árfolyamának csökkenése miatt.

Válaszként Jimmy Carter, az akkori amerikai elnök egy új szemléletű energiapolitikát vezetett be. Támogatta az alternatív energiarendszereket (beleértve a szénből készült szintetikus olajokat, nap- és szénenergiát, stb.) és energiatakarékos intézkedéseket vezetett be (üzemanyag hatékonysági fejlesztések és standardok bevezetése, sebességhatár csökkentése a közlekedésben).  A kezdeti eredmények kezdtek jelentkezni, amikor a politikai krízis megoldódott és Carter intézkedései nagy részben feledésben merültek, hiszen az olaj újra korlátlan mennyiségben állt rendelkezésre.

Nyugat-Európában más volt a helyzet. Az északi-tengeri olajtermelést fokozták (főleg Norvégia), hogy kihasználják a magas árakat. Dánia kényszerűségből az energia önellátás mellett kötelezte el magát. Az olajhoz és gázhoz csatlakozó adókat megemelték és a plusz bevételt a közösségi közlekedésbe, szélenergiába és egyéb innovatív elektromos áramfejlesztésbe fektették. Támogatták az energiahatékony megoldásokat az építőiparban. A mesterségesen magasan tartott energiaárak, kombinálva népszerű támogatási programokkal nagy átalakulást eredményeztek a dán gazdaságban. Hasonló folyamat zajlott le a többi nyugat-európai országban is, bár a változás nem volt ilyen nagymértékű.

Hogy lemérhessük ennek az energiapolitikának az eredményét, vizsgáljuk meg az energiafelhasználás hatékonyságát az egyes országokban, amelyet az egységnyi GDP-re vonatkozó teljes energiafelhasználással fejeznek ki. Az USA jelenleg 221.7  tonna olajegyenértéket használ fel 1 millió dollár GDP megtermeléséhez. Kanada mutatója még ennél is rosszabb, ugyanez az érték 293 Toe per $1 M DGP. Ehhez képest Svájcban 122.3, Dániában 133.2, Franciaországban 170.5, Németországban 163.9, Angliában 141.2 ez a szám. Pedig úgy gondolnánk, hogy a magasabb energiafelhasználás jobb életminőséget jelez. Azonban tagadhatatlan, hogy a svájci és dán polgárok legalább olyan jól élnek, mint az amerikaiak vagy a kanadaiak. Sokan azt mondák, hogy ez a különbség a kisebb országokban jelentkező alacsonyabb szállítási költségből adódik. De ez az állítás nehezen igazolható mondjuk Ausztráliában, ahol 208 Toe per $1 M GDP az energiahatékonysági mutató, és nem tudunk másik országot, ahol ennyire elszórtan élne a lakosság ilyen nagy területen. Az északi országoknak szintén hátrányuk van a hideg miatt, mégis Norvégia mutatója 172, Kanada 293-ával szemben. Egy másik érdekesség, hogy Zambiában ez az érték 730, márpedig fejlettségét nehezen tudnánk összehasonlítani az előző országokéval. Náluk egyszerűen nagyon alacsocsony a GDP.

Egy másik jellemző érték az autók energiahatékonysága. Amerikában egy átlagos autó 2-szer annyi üzemanyagot fogyaszt, mint Németországban.

Ha a világ energiaválság nélkül szeretné megúszni a valószínűleg bekövetkező gazdasági konjunktúrát, ahhoz elsődlegesen Észak-Amerikának kell átformálnia gondolkozását és gazdaságát. Mesterségesen magasan kell tartaniuk az üzemanyagárakat, hogy az ebből bejövő plusz jövedelmet az ipar átalakítására és alternatív energiaforrások fejlesztésére fordítsák. S ugyanezt kell megvalósítani Magyarországon is. Itt a magas árakat már régen megvalósítottuk, eddig azonban a bevétel eltünt, s nem szerkezetátalakításra fordították. Ha továbbra is ez lesz a tendencia, akkor ezen a területen is egyre jobban elszakadunk a nyugattól.

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása